Az értesülés szerint Biden elveszítette a türelmét, és emelt hangon emlékeztette ukrán kollégáját, hogy az amerikai emberek milyen nagyvonalúak, az adminisztrációja pedig keményen dolgozik, hogy segítsen Ukrajnának, ezért Zelenszkij mutathatna egy kissé nagyobb hálát.

Kormányzati források szerint Biden és Zelenszkij viszonya javult a telefonbeszélgetés óta, és az ukrán elnök meg is köszönte az amerikai támogatást. Az összecsapás azonban mutatja, hogy Biden már akkor is tisztában volt vele, hogy csökken a kongresszus és a közvélemény hajlandósága is arra, hogy öntsék a milliárd dollárokat Ukrajnába.

Minden lényeges hír a háborúról!

Az ellenállás pedig már nem csupán a republikánus, hanem a progresszív demokrata törvényhozók körében is nő, miközben a Fehér Ház további támogatást szeretne megítéltetni a kongresszussal a november 8-i félidős választás és az új törvényhozás összeülte közötti átmeneti időszakban. Az adminisztráció nem közölte nyilvánosan, hogy mekkora összegről van szó, de információk szerint nagyjából ötvenmilliárd dollár lesz a végösszeg. Ez azonban változhat, ha az előrejelzéseknek megfelelően a republikánusok megszerzik a többséget a kongresszus egyik vagy mindkét házában.

Vezetőik ugyanis más figyelmeztettek: nem lesz több „kitöltetlen csekk”, ezután alaposan ellenőrizni fogják, mire mennek el Ukrajnában az adófizetők dollárjai, és pontosan hová kerülnek az amerikai fegyverek.

EASTERN UKRAINE , UKRAINE - JULY 1: Kuzia, the commander of the
Amerikai HIMARS Kelet-Ukrajnában.
Fotó: The Washington Post / Getty Images

A helyzetet ismerő források szerint egyébként a június 15-i beszélgetést megelőző hetekben Biden egyre frusztráltabb lett amiatt, hogy hiába tesz meg Washington, amit csak tud, Zelenszkij nyilvánosan mindig csak arról beszél, amit nem kap meg. Ukrajnát – és néhány közép-európai országot – viszont az bosszantott, hogy a Fehér Ház lassan reagált a fegyverszállítási kérésekre, és eleinte vonakodott olyan képességeket nyújtani, amelyekre Kijevnek a legégetőbb szüksége lett volna. Biden hatalomba lépése óta egyébként az Egyesült Államok több mint 18,3 milliárd dollár katonai segélyt nyújtott Ukrajnának.

Minden lényeges hír a háborúról!

A CNBC szerint a jelenlegi ukrán offenzíva egyik fő oka is az, hogy Kijev egyre jobban aggódik az amerikai közvélemény csökkenő támogatása miatt, amely világosan kiderül a közvélemény-kutatásokból. A Pew Reserche Center múlt havi felmérésének eredménye szerint a májusi 55 százalékról 38 százalékra zuhant azoknak az amerikaiaknak az aránya, akik kimondottan vagy nagyon aggódnak amiatt, hogy Ukrajna elveszíti a háborút. Azoknak az aránya viszont 16-ról 26 százalékra nőtt, akiket ez nem nagyon vagy egyáltalán nem aggaszt.