13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságJócskán drágulhat a tojás

Jócskán drágulhat a tojás

Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot

– mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

A lap keddi számában megjelent cikk szerint a Tesco, amely már hivatalos közleményben is tudatta döntését, a fenntarthatósággal és állatjóléti szempontokkal indokolja azt. Az ágazati szereplők szerint viszont ez nem állja meg a helyét, sőt az alternatív – szabadtartásos vagy mélyalmos – technológiák összességében ártalmasabbak a bolygóra, mivel energia- és területigényük nagyobb, jobban terhelik a talajt.

A szövetségnek nincs pontos információja a láncok döntésének hátteréről” – tette hozzá Pákozd Gergely, aki úgy véli: előfordulhat, hogy állatvédői nyomás vagy bizonyos üzleti érdekek állnak a háttérben. Valós fogyasztási igények aligha, mivel a váltás akár negyven százalékkal is megdrágítaná a tojást.

Az ágazat mára mindenesetre kiheverte a 2012-ben kötelezővé tett ketreccseréket, így a piaci igényekre szabott fejlesztésekkel kiválthatóvá válna az import – írja a Magyar Nemzet.

A címlapfotó illusztráció.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work