Angela Merkel Laschetet látná legszívesebben utódaként, többek között azért mert már több hete kijelentette, a merkeli hagyományokat fogja követni ha megválasztják.

Angela Merkel távozása a politikából esélyt nyújt egy új kezdetre, amelyben a német konzervatívok szakíthatnának a kancellár centrista politikájával – mondta Friedrich Merz, a német CDU pártelnök-választási versenyének egyik esélyese, egy héttel a jövő szombati választások előtt.

Január 15-16-án tartják Németországban a CDU 33. pártkongresszusát, ahol az új pártelnök személyéről is döntenek. Korábban már két időpontot is kijelöltek a kongresszus megszervezésére, azonban azokat a koronavírus miatt elhalasztották – mondta a közmédia tudósítója az M1-en. Hozzátette, a pár nap múlva megrendezett kongresszus sajátos lesz, a delegáltak digitális eszközök segítségével online adják majd le szavazatukat, illetve a helyszínen csak a jelöltek és a párt elnökségi tagjai lesznek majd jelen.

A pártelnöki székért hárman indulnak

A legesélyesebb jelölt Friedrich Merz, akinek gyakorlati tapasztalati is vannak, hiszen 2018-ban már egyszer megmérette magát. Németországban sikeres ügyvédként és gazdasági szakemberként ismerik el.

A másik jelölt Armin Laschet, aki talán a legismertebb politikus a jelöltek közül, mivel ő az Észak-Rajna-Veszfália tartományi miniszterelnöke – mondta a tudósító. Hozzátette, nagy valószínűséggel

Angela Merkel Laschetet látná legszívesebben utódaként, többek között azért mert már több hete kijelentette, a merkeli hagyományokat fogja követni ha megválasztják.

Egyértelműen leszögezte, véleménye szerint a 15 éves merkeli politikával való szakítás egyértelműen azt jelentené,  kételyek merültek fel annak az útnak a helyességével kapcsolatban.

A harmadik jelölt Norbert Röttge. Az ő indulása volt  a legnagyobb meglepetés – mondta. Röttge korábban környezetvédelmi miniszter volt, később a külügyi bizottság elnöke, és ő volt

az a minisztere, akit Merkel menesztett a miniszteri székből. A párton belül őt anti-Merkel jelöltként és Merkel legnagyobb ellenlábasaként emlegetik.

A három jelölt egyetért abban, hogy azonnali fellépésre van szükség  a migráció és a terror tekintetében, a megoldások tekintetében azonban már nincs ekkora egyetértés. Merz azonnali fellépést sürget, kijelentette, hogy

az iszlamista terror által jelentett veszélyt egyértelműen alábecsülik Németországban.

Ezt pedig minél hamarabb meg kell változtatni. Így Merztől mindenképpen azt várják, hogy migrációs és gazdasági tekintetben új irányt mutat majd Németországnak.

A címlapfotó illusztráció. 

hirado, M1

Hirmagazin.eu