forrás:MTI

A nézői érdeklődést tekintve a tendenciák pozitívak – hangzott el a 26. Bálványosi Szabadegyetem kerekasztal-beszélgetésén.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte a március 15-től megvalósult változtatásokat, a M1 aktuális hírcsatorna és a Petőfi Televízió indulását, utóbbival elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani.

hirmagazin_2015-07-24_063605 Siklósi Beatrix, a Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője és Dobos Menyhért, a Duna Médiszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2015. július 23-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Július 18-től bővült a portfólió az M4-es sportcsatornával, amely máris nagyon komoly eredményeket és sikereket tudhat magáénak – tette hozzá. A csatorna 16 látványsportágat is közvetít majd. A határon túli magyarság természetes joga, hogy ezen sporteseményeket anyanyelvén láthassa, és ezt szeretnék is mindenképpen elérni – szögezte le Dobos Menyhért, aki mindazonáltal megjegyezte: az érintett jogtulajdonosok jelenleg csak a hivatalos határon belül hajlandóak jogokat eladni.

Értékelése szerint a Kossuth Rádió abszolút piacvezető, és nagyon nívós műsorokat sugároz.

Kitért arra is, hogy a magyar közmédiában korábban működő Duna Televízió Nonprofit Zrt.-t, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt.-t, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt.-t és a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.-t Duna Médiaszolgáltató néven bejegyezték, a szerkezeti változás július 1-től megtörtént. A név változott, a feladatok maradtak, illetve kibővültek az online médiaigazgatósággal – tette hozzá.

Egy nemzet egy televízió – fogalmazta meg a szlogent a vezérigazgató, aki a jövőbeni tervekről szólva kiemelte: ősztől a külhoni és kulturális tartalmakat is szeretnék erősíteni, reméli, hogy mindez apró lépésekkel megvalósítható lesz.

Könnyen elképzelhető egy újabb csatorna indulása is, és nagyon fontos az online terület – jelezte, s kitért arra: jövőre a hírügynökségi területen is lehet majd új akciókkal és tartalommal számolni. Az MTI-vel összefüggésben kiemelte, fontos, hogy a márkanév megmaradjon ezentúl is.

Siklósi Beatrix, a Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője elmondta: az átalakítások nyomán március 16-tól július 5-ig terjedő időszakban a közmédia nézettsége enyhe mértékben növekedett.

Hozzátette: a több mint száz fogható magyarországi csatorna közül a Duna a harmadik, az M1 aktuális hírcsatorna a negyedik, a Duna World a hetedik, az M2 pedig a kilencedik helyre került.

Kitért arra is: tavaly több mint négyezer anyagot szállítottak a külhoni szerződéses partnerek, majdnem félmilliárd forintot fizettek ki a külhoni médiaműhelyeknek.

A jelenlegi tervekben 651 milliós tétel szerepel, de a külhoniak által készített hír-, közéleti és kulturális műsorokra szánt támogatás ezen felül értendő – közölte.

Siklósi Beatrix a tematikus napokról szólva elmondta: nagyon komoly sikerük van, s nemcsak a nézőknél, hanem egyéb körökben is. Jelezte: november 15-én a szórványmagyarság témájában tartanak majd tematikus napot. Azt szeretnék, ha ez nem csak egy napra szólna, hanem további hatása is lenne.

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumi elnöke felidézte: az új rendszer kialakítása 2010-ben kezdődött el, amikor egységes közmédiarendszer született, akkor választották meg a testületet is. Az elmúlt négy évben a közszolgálati testület és kuratórium is elfogadta a beszámolókat – rögzítette.

Kiemelte: a nézettség és a hallgatottság fent ismertetett megtartása és emelése mindenképpen eredménynek tekinthető. Rámutatott: sem a 2010-es, sem a mostani átalakítás nem öncélú volt, minden forintot, amelyet megtakarítanak, új műsorok előállítására fordítanak. Szavai szerint a tartalom-előállítás magas színvonallal párosult, és a kuratórium ezt mindenképpen pozitívumként értékeli.

Örömét fejezte ki, hogy a közmédia ezzel a gondolkodással piacvezetővé vált, és a tendenciát tovább kell erősíteni, bármit is mond a konkurencia.

Kitért arra is: senki nem gondolta volna, hogy a gyerekcsatorna nemzetközi díjjal elismert sikert hoz, és a Dankó Rádió ilyen rövid idő alatt ekkora területet fed le.

Szabó Eszter, a Duna Médiaszolgáltató Online Médiaszolgáltatási Igazgatóságának vezetője elmondta: a közmédia online felületének feladata az is, hogy a közmédia nem online platformjait támogassa. A jövőbeni célok közül kiemelte önálló online tartalmak előállítását.