Home Tudástár Természetvédelem, élőlények védelme Jó mederbe került a barcikai halgazdálkodás

Jó mederbe került a barcikai halgazdálkodás

horgasz

A város tavainak gondozása és a hozzájuk kapcsolódó halgazdálkodási jog tavaly novemberben az önkormányzathoz került A képviselő-testület döntése értelmében ezeket a feladatokat a Barcika Park Nonprofit Kft. látja el.

A tavakra vonatkozó halgazdálkodási jog átvételével elkészült az az öt éves halgazdálkodási terv is, ami a belvároshoz közel eső Csónakázó-tó és a Herbolyán található két tó esetében meghatározza a halak telepítését, és azok halászatának szabályozását.
A tervtől eltérni csak pozitív irányba lehet, így például az előírtnál kevesebb hal telepítésére egyáltalán nincs lehetőség. Igény esetén azonban többet telepíteni lehet, méghozzá megfelelő hatósági tájékoztatás és engedély birtokában.

Halgazdálkodás tervezetten

A változás kapcsán tartottak lakossági tájékoztatót a Kazincbarcika-Herbolya városrészen működő közösségi házban. Számos, a téma iránt fokozottan érdeklődő horgász és természetbarát állampolgár vett részt az eseményen.
A legfontosabb változásokról Kazincbarcika Város Önkormányzata részéről Klimon István alpolgármester és Dr. Juhász-Nagy Judit, a Barcika Centrum Kft. befektetés-szervezési vezetője számolt be. Céljuk az volt, hogy részletesen bemutassák a halgazdálkodással kapcsolatos helyi rendszert, továbbá ismertessék a folyamatban lévő ügyeket és a jövőbeni elképzeléseket.

Juhász-Nagy Judit befektetés-szervezési vezető, a halgazdálkodás jogszerű beindításáért felelős menedzser elmondta: a vízjogi üzemeltetési engedélyek beszerzése folyamatban van, csak ezt követően lehet ténylegesen elkezdeni a tavak gondozását és a haltelepítést. Hozzátette: az idei esztendő első önkormányzati ülésén a képviselők meghatározták a horgászatra vonatkozó bérlet- illetve jegytípusokat és azok árait. A díjak megállapításakor figyelembe vették a környező települések árait is. Jó tudni, hogy a különféle horgászjegyeket nemcsak a Barcika Park NKft. telephelyén, hanem egyéb árusítópontokon is fogják értékesíteni, ezekről az üzemeltető folyamatos tájékoztatást nyújt saját honlapján.

Sport, szabadidő, környezetvédelem

Klimon István alpolgármester a halgazdálkodással, a tavak környezetének rendbetételével, rendben tartásával kapcsolatos terveket ismertette elsőként. Részletesen beszélt a területek megóvásának szükségszerűségéről és fontosságáról, mint mondta, ebben nagy segítséget fog jelenteni az idei esztendőben megalakuló városőrség. Mindemellett kiemelte: nagyon fontosnak tartja a horgászok együttműködését és azt a társadalmi szerepvállalást, ami az úgynevezett közösségi jegyekhez kapcsolódik. Vagyis némi kedvezményért maguk a horgászok is részt vehetnek a tavakhoz kapcsolódó karbantartási, őrzési illetve egyéb feladatokban.
A tájékoztató során az is elhangzott, hogy a kazincbarcikai tavakon éjszaka és csónakból egyelőre nem lehet majd horgászni, s ennek betartására az üzemeltető fokozott figyelmet fordít.

Szóba került különböző horgászversenyek szervezésének lehetősége is; ezekben mind az önkormányzat, mind a Barcika Park NKft. természetesen partner kíván lenni, ám az ilyen jellegű eseményeket a horgászközösségeknek maguknak kell megszervezniük.

Ehhez pedig más közösségi jellegű események is kapcsolódhatnak, vagyis a tavak környéke újból aktív szabadidős és családi programok helyszíne lehet.

Az önkormányzat határozott szándéka az, hogy a kazincbarcikai tavak környezete megszépüljön, színvonalasan szolgálja a város lakosságának, a horgásztársadalomnak és az odalátogató turistáknak a kikapcsolódási, rekreációs és sportolási igényeit.

„Kezeljük az élő problémákat!”

A fórumon elhangzott az is, hogy alig vette át a herbolyai tavak üzemeltetését az önkormányzat, sajnálatos módon máris halpusztulással kellett szembesülnie. Szerencsére azonban – mint az a laboratóriumi vizsgálatokból kiderült – a halak pusztulását nem kémiai szennyeződés okozta, hanem a víz oxigén hiánya. Valószínűsíthető, hogy vagy az iszap felkavarodása, vagy a túlzott algásodás idézhette elő ezt a nemkívánatos eseményt. A hasonló esetek jövőbeni megismétlődésének kivédésére gyakori ellenőrzést, kotrást ígért az alpolgármester, de hozzátette azt is, hogy esetleges halpusztulást teljesen kizárni nem fogják tudni.

A megjelentek közül többen aggodalmukat fejezték amiatt is, hogy a tavakba esetleg szennyvíz vagy méreg kerülhetett, kerülhet, mely további károkat okozhat kedvenc horgászhelyük élővilágában. Válaszként elhangzott: ezt a veszélyt a kézzel fogható és egyértelmű akkreditált laboratóriumi vizsgálati eredmények alapján ki lehet zárni.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban a herbolyai tavak mellett a Csónakázó-tónál is megfigyelhető volt az úgynevezett feliszapolódás jelensége, így a közeljövőben annak tisztítására is sort kerít az üzemeltető. Ami pedig a „halasítást” illeti, a tavakba a ponty mellett apró halak és rablóhalak is telepítésre kerülnek. A Csónakázó-tóba minimum huszonkettő, a herbolyai tavakba pedig legalább tizennyolc mázsa, így az új szabályozás figyelembe vétele mellett lesz miért lógatni a pecabotot a horgászoknak.

Forrás: horgasz; Képek: Google;

Exit mobile version
Megszakítás