Home Életmód Életmód hírek Jeszenszky Géza: A Soros-család a Vészkorszakban

Jeszenszky Géza: A Soros-család a Vészkorszakban

0

A túlélés üzenetei Soros György édesapjának visszaemlékezéseiben.

Izgalmas és tanulságokkal teli olvasmány Soros Tivadarnak a Múlt és Jövő Kiadó jóvoltából magyarul új, a szerző egész életét bemutató kiegészítésekkel megjelent két visszaemlékezése. Két megközelítésben olvasható: elsődlegesen egy a magyarsághoz tökéletesen asszimilálódott, a budapesti társadalomba mélyen beépült zsidó család megpróbáltatásai az ország német megszállása és a nyilas rémuralomtól való megszabadulás között. De kétségtelenül a másik olvasat hozhat több olvasót: adva van egy néhány évtized alatt nincstelen emigránsból rendkívül gazdaggá és a világ sorsát befolyásolóvá váló ember, Soros György, akit a világ egy része emberbarát jótevőnek hisz, de akit szülőhazájában az állami propaganda gonosz szándékú „pénzügyi spekulánsnak” állít be.

Apja elbeszélése segít megérteni Soros György viszonyát a magyarsághoz és az embertelenséghez, egyben titkát, hogyan tudott ilyen sikeresen érvényesülni egy kegyetlen világban. Ezt a könyv azonban csak annyiban teszi, hogy a két Soros-fiú családi hátterét és a serdülő kamaszok életét is meghatározó 1944-es évet az olvasó még jobban megismeri. Megtudja, hogyan élte túl az apa és annak családja, barátai, támogatottjai azt a szörnyű kilenc hónapot, amikor félmillió sorstársukat a német „nemzetiszocialista” és a magyar szélsőjobb rendszer kiszakította otthonából, és embertelen körülmények közepette németek által felállított és működtetett munkatáborokba szállította, hogy ott őket megölje.

Téved, aki azt hiszi, hogy e visszaemlékezés jelentőségét a szerző fia, Soros György adja. Nem, az apa olvasmányos stílusban megírt beszámolója érdekfeszítő, sőt drámai történet, egyben pedig egy további fontos forrás a magyar történelem talán legnehezebb korszakához. Ezen felül pedig tanács mindenfajta megpróbáltatás elviseléséhez, az életveszélyes helyzetek sikeres túléléséhez.

Schwartz Tivadar 1893-ban született Nyíregyháza mellett. Sárospataki, majd heidelbergi jogi tanulmányok után a világháborút izgalmas kalandnak gondolva önként vonult be katonának. Hadifogságba esve a Távol-Keleten, egy Habarovszk melletti tiszti táborban érte a háború vége, ami egyben annak az államalakulatnak is a végét jelentette, amelynek a katonája volt. Ez és a Szibériában a bolsevikok és a fehérek között dúló polgárháború, az ebbe történő japán beavatkozás a hazatérést elérhetetlen távolivá tette. A nélkülözés és a foglyokat fenyegető számos veszély késztette Tivadart 1919 tavaszán a hadifogolytábor elhagyására, a még befagyott Amur folyón a metsző szélben hat óra alatt (!) átgyalogolni, és egy bátor hadifogolycsapattal nekivágni a szibériai őserdőnek a sokezer kilométerre lévő szülőhaza irányába.

A hónapokig tartó vándorlásról a háborúban megtanult és a XX. század első felében rohamosan terjedő mesterséges nyelven, eszperantóul megírt és 1924-ben megjelent beszámoló a helytállás és kitartás iskolapéldája, ami azonban a szerencse nélkül, pl. egy jóindulatú orosz partizánparancsnok vagy az erdőségben rénszarvasaikkal gazdálkodó orocson törzzsel való találkozás nélkül aligha végződhetett volna jól. Végül a szökött hadifoglyok csapata maguk által ácsolta tutajokkal a Vityim folyón az aranyásók vidékére hajózott, de az hiányzik az elbeszélésből, hogy onnan hogyan jutott el Tivadar a még másfélezer kilométerre fekvő Irkusztkba, majd onnan a további ötezer kilométerre lévő Moszkvába, hogy végül – linzi osztráknak adva ki magát – 1921-ben hazaérjen. Erre a könyv szerkesztői sem tudják a választ.

Az 1936-tól Soros nevet viselő Tivadarról még azt tudjuk meg a könyvből, hogy nemzetközi szinten jól fogadott eszperantó folyóiratot szerkesztett, ügyvédként hol jobban, hol kevésbé jól ment neki, de arra azért futotta, hogy ingatlanokat vásároljon Budapest mellett Bécsben és Berlinben is. Sportember volt, rendszeresen járt uszodába, sízni, a Lupa-szigeten épült árvízálló házából a Dunán evezni. Polgári allűrjeit a bridzsjáték kedvelése tette teljessé. Vele együtt egy egész ország életét változtatta meg döntően Magyarország német megszállása, százezreknek jogkorlátozottból üldözötté válása. Soros Tivadar teljes joggal érezte, s fogalmazta meg visszaemlékezésében, hogy „egyetlen államnak sincs joga polgárainak bármely csoportját megfosztania állampolgári jogaitól, rabszolgaként kezelni, elpusztítani őket. […] Az állampolgárnak nem szabad beletörődnie, hogy az állam igazságtalanul vagy önkényesen bánjék vele. Ha az állami igazságtalanság veszélyezteti az életét, erkölcsi joga az ellenszegülés.” Ebből a helyes elvből vezette le, hogy nem tétlenül várta sorsát, nem menlevelekben bízott, hanem a gonosz rendelkezések kijátszásában. A zsidó származást eltitkoló hamis személyi okmányokat szerzett be nemcsak magának és családjának, hanem mindenkinek, aki hozzá fordult. A szegényeknek, nincstelen menekülteknek ingyen, másoknak önköltségi áron, a gazdagoknak pedig jól megszámítva segített vásárolt, hamisított papírokkal, szerzett lakást, búvóhelyet, vidéki menhelyet. Az is jó döntésnek bizonyult, hogy egyénileg könnyebb eltűnni, mint családosan, ezért feleségét és két, 18 és 14 éves fiát is máshol, más módon mentette. Sajnos a falvakban és a vidéki városokban ez lehetetlen volt, elrejtőzni, mintegy álarccal élni csak egy nagyvárosban, Budapesten lehetett. Ott viszont – ahogy a könyvben olvassuk – nagyban ment az iratgyártás, keresztlevelek, vitézi címet igazoló okmányok, még fitymaszűkületet gyógyító műtétről szóló igazolások is garmadával készültek. Lehet, hogy volt sok feljelentés, de sok volt a segítség is, nemcsak a passzív együttérzés, de a súlyos kockázatvállalás is. És figyelemkeltő tiltakozás: olvasunk Jézus-szoborra tett Dávid-csillagról is. Nem tudjuk, hány Jézus-ábrázolásra tették ki ismeretlen kezek a megkülönböztetés jelét. Mindegyikre kellett volna.

Ne tévesszen meg senkit az elbeszélés könnyed stílusa, a dramatizálás és a moralizálás elkerülése. Az író látszólag könnyen vette a mind nagyobb akadályokat, imponáló ötletgazdagsága és lélekjelenléte, megnyerő modora és az a színészi képessége, hogy nyilas rokonszenvű lakástulajdonosainak hogyan játszotta el Szabó „Lexi” hegyaljai bortermelő szerepét. Ezekkel az adottságokkal természetesen kevesen rendelkeztek, de Tivadarban nagy hiba lenne csak egy élelmes, a törvénytelen hatalom eszén túljáró embert látni. Hány emberbe öntött lelket, óvta őket a rossz lépésektől, húzta ki a bajból! Kellett persze a túléléshez az ügyesség, és még inkább a szerencse is, de a döntő az akarat, a bátorság volt.

Kezdetben, 1944. március végén, Budapesten minden tájékozott ember azt hitte, hogy rövidesen be fog bekövetkezni Hitler és rendszere bukása, ez is táplálta a túlélhetőség reményét. A budapesti zsidók azt sem tudták, hogy a hadiesemények alakulása és az Auschwitzból megszököttek beszámolója nyomán július 6-án Horthy kormányzó elrendelte a deportálások leállítását, és ezzel néhány könnyebb hét köszöntött be számukra. Az viszont mindenki számára egyértelmű volt, hogy az október 15-i fegyverszüneti kísérlet meghiúsulása és a nyilas hatalomátvétel rémuralmat vezetett be, amit jó esetben is csak enyhíteni tudott Wallenberg, más külmissziók és bátor magyar embermentők tevékenysége. Plasztikus pillanatfelvételeket kapunk ezekről az infernális hetekről. Budapest ostroma alatt azután a vérengző csőcselék mellett a szenvedésekhez még hozzájárultak az égből hulló bombák. A németek céltalan, időhúzó védekezése a főváros rommá válásán túlmenően további tízezrek halálát okozta. A szovjet katonák megjelenésével az életveszély megszűnt, de a megpróbáltatások – mint tudjuk – nem.

Humphrey Tomkin utószavai az életrajz hiányzó részeit pótolják, alapos jegyzetei pedig a történelmi háttér bemutatásával segítik az olvasó tájékozódását. Egy magyar szaklektorálásra azonban szükség lett volna. Kisebb hibák, pontatlanságok közül egyet említek: Románia nem 1944. augusztus 18-án, hanem 23-án fordult szembe német szövetségesével és állt át a Szovjetunió és szövetségesei oldalára.

Amennyiben valaki – hazug írások alapján – elhitte, hogy Soros Tivadar és fiai e vészterhes időkben letértek a humanizmus és a szolidaritás útjáról, az olvassa el ezt megrázó könyvet. A múlt feldolgozása minden társadalom kötelessége, a magyar társadalom többször nekivágott ennek, de sikertelenül, amint erre a Soros György ellen folytatott kampány figyelmeztet. Kőbányai János utószava pesszimisztikus kicsengésű, sarkalljon bennünket megcáfolására.

A csatolt kép Soros Tivadar Álarcban című könyvéből való.

hvg

Exit mobile version
Megszakítás