Hirmagazin
Image default
Külföld

Jelentősen emelkedett az indonéziai földrengés áldozatainak száma

A legfrissebb, pénteki adatok szerint több mint százzal, 1424-ről 1558-ra emelkedett az indonéziai Celebeszt (Sulawesi) megrázó földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak a száma.

Az indonéziai katasztrófavédelem ezt a szigetet sújtó 7,5-ös erősségű földrengés és szökőár után egy héttel közölte. Több ország, például Kína, Ausztrália és az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét, miután Joko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi támogatást fogadjon el. Az indonéziai külügyminiszter közlése szerint 18 ország ajánlotta fel segítségét, és néhánnyal sikerült is megállapodni a részletekről. Magyarország is jelezte támogatási készségét.

A hatóságok pénteken is folytatják a kutatást túlélők után, elsősorban Palu városban és környékén, ahol a legsúlyosabbak a károk. Genfben az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) korábban aggasztónak nevezte a mentés lassúságát. Jens Laerke, a szervezet szóvivője közölte: a katasztrófa által leginkább sújtott terület jó része még mindig megközelíthetetlen. A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. Legutóbb augusztusban pusztítottak sorozatos földrengések Lombok és Sumbawa szigeteken, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat.

Több mint ezer eltűntje lehet az indonéziai Celebesz (Sulawesi) nyugati felét megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak – közölte becslését pénteken a helyi katasztrófavédelem, amely szerint 1500-nál is több a halottak száma.

Yusuf Latif szóvivő kijelentette, Palu város Balaroa negyedében több mint ezer házat temetett be a szökőár, ezért ott feltehetően több mint ezer ember eltűnt, még akkor is, ha azzal számolunk, hogy egyeseknek sikerült élve kijutniuk onnan.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza