Öt dolog utalhat arra, hogy elvittek az idegenek.

A hipnózis során rengeteg döbbenetes dolgot mesélhetnek el az emberek. Ebbe a kategóriába esik az is, amikor az alanyok olyan tapasztalatokról beszélnek, amik arra utalnak, hogy elvitték őket a földönkívüliek. Sylvia Wineroth a negyvenes évei közepén döntött úgy, hogy hipnózisnak veti alá magát. A rövid terápia során öt jel utalt arra, hogy a nőt elrabolták az idegenek.

hirmagazin_2015-07-06_133704

Megmagyarázhatatlan vérnyomok: Wineroth minden éjszaka úgy feküdte le az ágyába, hogy betakarta magát, ám reggel arra ébredt, hogy a takaró felett fekszik, ráadásul apró vércseppeket fedezett fel a lábánál, ám sérülést nem talált magán.

A nő elment egy orvoshoz, de a doktor sem talált magyarázatot a jelenségre. Az orvos vérvizsgálatot rendelt el, aminek az eredményéből kiderült, hogy Wineroth rengeteg vért vesztett az elmúlt időben, ami magyarázatot adott arra, hogy miért szédül a nő.

Orvosi álmok: Az álmok sok mindent elárulhatnak, így arról is vallhatnak, ha orvosi kezelés alatt áll valaki. Wineroth esetében visszatérő, műtéttel kapcsolatos rémálmokról volt szó. A nő elmondta, hogy a műtőasztalon nem tudott megmozdulni, a gyomrában pedig nagyon erős fájdalmat érzett. Ébredés után többször is hányt.

ufo2Alvajárás: Az alvajárás egy olyan természetes jelenség, ami az emberek millióit érinti, de a földönkívüli elrablás esetében másféle alvajárásról beszélhetünk. Ők hirtelen kezdenek alva járni, a családtagok pedig a legfurcsább helyeken találják meg a rokonukat.

Wineroth esetében a fia beszélt arról, hogy az anyja rémisztő arckifejezéssel járta végig a lakást, miközben úgy dörzsölte a kezét, mintha folyamatosan fázna. Wineroth alvajárása azzal indult, hogy minden éjjel felkelt az ágyából, majd elindult a nappali szekrénye felé.

Élénk fények: A hipnózisnak alávetett alanyok gyakran arról beszélnek, hogy az erős félelem mellett, sokszor látnak éles fényeket. Wineroth erős, fehér fényről számolt be. Ez később is félelmet keltett benne, tehát az utcai lámpák, kivilágított plakátok is ijesztő élményeket idézett fel a nőben.

Elvesztett idő: Néha percek, máskor órák esnek ki az elrabolt emberek emlékezetéből, de extrém helyzetekben napokról is beszélhetünk. Wineroth arról beszélt, hogy egyszer elindult, hogy délben együtt ebédeljen az egyik barátnőjével, de csak a nő ajtójáig jutott, majd 3:20 perckor az ágyában ébredt fel.

(Forrás: bizzarium.com)