22.8 C
Budapest
2024. május. 9. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárJavul a brit uralkodó egészsége

Javul a brit uralkodó egészsége

Folytatja nyilvános megjelenéseit III. Károly király, miután a prosztata daganatát kezelő orvosok biztató előrehaladást értek el nála.

Károly király a jövő héten folytatja nyilvános szerepléseit, miután biztatóan halad a kezelése – közölte a Buckingham-palotára hivatkozva a BBC.

Ez még nem azt jelenti, hogy a király újból a korábbiaknak megfelelő számú rendezvényen lesz jelen. A protokoll látogatásokat egy rákkezelő központtal kezdi majd III. Károly.

A brit uralkodó nyári programjai között szerepel az is, hogy vendégül látja majd a japán császárt és feleségét.

A BBC szerint az orvosok nagyon bizakodóak és bátorítják a királyt, hogy vállaljon nyilvános szerepléseket.

Ugyanakkor csak óvatos derűlátásra adhat okot az, hogy jók az eredményei a februárban megkezdett kezelésnek, amelyről viszont egyelőre még nem tudni, hogy meddig tart. A Buckingham-palota közleményében szerint még „túl korai megmondani”, hogy meddig folytatódik a kúra.

III. Károlynál prosztata daganatot diagnosztizáltak és ezt követően haladéktalanul megkezdték a kezelését.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work