Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Járványveszélyt kihasználó internetes csalót vettel őrizetbe rendőreink – videó

Járványveszélyt kihasználó internetes csalót vettel őrizetbe rendőreink – videó

A vírusjárvány kialakulását követően légzésvédő maszkok árusításával tévesztette meg az egészségüket féltő embereket.

A Barcsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás miatt indított eljárást a tavalyi év végén.

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen elkövető először mobiltelefonokat, majd 2020 márciusát követően már FFP3 típusú légzésvédő maszkokat, és hozzá tartozó filtereket kínált eladásra egy apróhirdetési portálon.

A gyanútlan vásárlók a vételér elutalását követően a termékeket soha nem kapták meg, a pénzüket nem tudták visszaszerezni, a hirdető elérhetetlenné vált számukra.

A nyomozás során egy 28 éves győri bejelentett lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen Siófokon tartózkodó férfi került a hatóság látókörébe. A feltételezett elkövetőt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő és bevetési egységeinek közreműködésével 2020. május 13-án reggel elfogták és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra.

A lakóhelyén házkutatást tartottak, melynek során különböző számítástechnikai eszközöket foglaltak le a rendőrök.

A nyomozók M. Pétert több rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

police, Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás