IV. Piusz Pápa
IV. Piusz (Pius) (eredeti nevén: Giovanni Angelo Medici; Milánó, 1499. március 31. Róma, 1565. december 9.) a 224. római pápa.
Személyében egy olyan egyházfő foglalhatta el a súlyos gondokkal terhelt római kúria legfőbb hivatalát, aki minden igyekezetével vissza akarta kormányozni az apostoli egyházat a III. Pál pápa által megkezdett reformok felé. Piusnak nem volt egyszerű dolga, hiszen elődje, IV. Pál túl radikálisan és diktatórikusan próbálta meg helyreállítani az egyház megingott erkölcsi, hatalmi és hitbeli ügyeit. A keménykezű pápa halála után zavargások törtek ki Itália-szerte. Pius hat éves uralkodása valójában ezen sebek gyógyításával telt, amelyhez roppant kemény eszközökkel fogott neki. Megszelídítette az inkvizíciót, átdolgoztatta az egyházhoz kötődő könyvek java részét és ő hívta össze a tridenti zsinat utolsó ülését, amelyet 1565-ben végleg lezártak. Ezen az ülésen adták ki a tridenti hitvallást, amely egészen a 20. századig határozta meg a katolikus egyház működését.
1499. március 31-én született Milánóban, eredetileg Giovanni Angelo de Medici, avagy összevontan Gianangelo de Medici néven. Neve utalhat a gazdag firenzei uralkodócsaláddal, a Mediciekkel való rokonságra, amelyből korábban VII. Kelemen is származott, pedig a két család legfeljebb csak távoli rokonságban állt egymással. Giovanni apját Bernardino de Medicinek hívták, aki Lombardia fővárosában telepedett le családjával. Adószedőként szerény háztartásban nevelte két fiát. Többek között ennek is köszönhető, hogy a firenzei Mediciek nem ismerték el a rokonságot.
Gianangelo bátyját Giangiacomonak nevezték, és mindketten rendkívül céltudatosak voltak saját területükön. Az idősebbik fiú katonának állt, és az itáliai császári erők egyik meghatározó alakjává vált. Miután az ő vezénylete alatt a császáriak elfoglalták Sienát, a császár Marignano márkijává tette meg.
Gianangelo szelídebb és nyugodtabb életre vágyott, ő inkább a könyvek és a tanulmányok világában érezte otthon magát. Tanulmányait Páviában kezdte meg, filozófiát, orvostudományt és jogot hallgatott. Ez utóbbit Bolognában fejlesztette tovább, amelyből doktori címet is szerzett. Néhány évig jogászként dolgozott, de hamarosan fejébe vette, hogy egyházi pályára lép, és huszonnyolc évesen az örök városba indult el. 1527. december 25-én érkezett meg Rómába, éppen harminckét évvel azelőtt, hogy egyházfővé választják. VII. Kelemen protonotáriusnak nevezte ki a római kúriánál. Megbízhatósága, komoly tudása és szorgalma miatt III. Pál bizalmába férkőzött. Az egyházfő mindenben segítette és támogatta Gianangelót, és az ifjú Medici Pál idején több pápai városnak is volt a kormányzója. 1542-ben Pál utasítására pápai biztosként részt vett I. Ferdinánd császár Buda visszavételéért indított hadjáratában. Az egy éven át tartó harcokban Gianangelo vezette az esztergomi dunai flottát. Magyarországról hazatérve 1545-ben Pál pappá szentelte és Raguza érsekévé szentelte fel. A pápa megbízására egykori egyetemvárosának, Bolognának a pápai legátusa lett. Közben testvére feleségül vett egy Orsini lányt, nevezetesen a pápa menyének nővérét, így Gianangelo egyházi befolyása tovább erősödött. 1549 áprilisában Pál a Santa Pudenziana-templom címén bíborossá szentelte fel.
III. Gyula idején Medici bíboros hatalma tovább erősödött. Az egyházfő kinevezte a pápai seregek parancsnokává és Romagna legátusává. De a Gyula halálával trónra lépő IV. Pál idején minden komoly befolyása megszűnt. Az önfejő zsarnokként uralkodó Pál hamar összetűzésbe keveredett Gianangelóval, amely azonban inkább előnyére és népszerőségének növekedésére vált. Pál trónra lépése után látva azt, hogy az inkvizíción keresztül Pál minden kritizálóját félreállítja, Milánóba utazott, és legközelebb csak az egyházfő halálhírére érkezett vissza az örök városba.
IV. Pál pápa rémuralma után Róma békéjét újra zavargások rázták fel. Pál gyakran könyörtelen módszerekkel üldözte a katolikus hittel össze nem egyeztethető cselekedeteket, a nem-katolikusok pedig valóságos üldöztetésre ítéltettek. A zsarnok pápa halálának hírére a rómaiak azonnal megostromolták az egyházi terror jelképét, az inkvizíció székházát. Több magas rangú klerikus is halálát lelte a fékevesztett ostromban. Az elszabadult indulatok és a háborús hangulat azonban hamarosan elült, nem alakult ki olyan mértékű fosztogatás és pusztítás mint 1527-ben. Eközben a Szent Péter-bazilika altemplomában titokban temették el a rossz-emlékű pápát, és a bíborosi kollégium lassan összeült a konklávéra.
A 16. század leghosszabb pápaválasztásán a különböző uralkodók érdekei mellett más is foglalkoztatta a bíborosokat. A kardinálisok igyekeztek olyasvalakiben megegyezni, aki minden bizonnyal véget vet Pál uralkodási formájának, és a reformokat visszatereli a korábbi mederbe. A négy hónaposra elnyúló konklávé megoldását végül a francia és a spanyol bíborosok kompromisszuma hozta meg, így 1559. december 25-én Gianangelo de Medicit választották meg Szent Péter trónusára. Következő év vízkeresztjén hivatalosan is beiktatták hivatalába, amelyet IV. Pius néven kezdett el igazgatni. Ezzel újabb reményteljes időszak köszöntött a római kúriára.
Pius trónra emelkedése után azonnal irányvonalat szabott politikájának, és általános amnesztiát adott a Pál halála után elfogott randalírozóknak. Az inkvizíció palotájának feldúlásának vétkét elengedte, és a zavargásokat is megbocsátotta. Ez alól kivételt képezett az a néhány gyilkosság, amely a zavargásokat kihasználva történt Rómában. A gyilkosok egyike volt Pompeio Colonna bíboros, aki saját anyósát ölte meg. A pápa úgy fogalmazott, hogy éppen pontifikátusának kezdetén nem fogja Isten haragját kivívni azzal, hogy részese lesz egy szülőgyilkosságnak.
A pápa az amnesztia garantálásával egyértelmű jelét adta annak, hogy szakít IV. Pál módszereivel, és visszatér a zsinati reformhoz. Ennek legvitathatóbb eleme volt a néhai egyházfő rokonai ellen indított nyomozás és per. Ezt ugyan a római nép is követelte, de valószínűleg nagyobb hatása volt Piusra a konklávén megkötött titkos szerződések. Ezek egyikében a spanyol bíborosok megígértették vele, hogy bosszút áll a Carafákon, hiszen azok a dél-itáliai spanyol uralom ellen háborút robbantottak ki. A pápai ítélőszék gyors ítéleteket hozott. Ezek alapján Carlo Carafa bíborost, IV. Pál bíboros-naposát bűnösnek ítélte és nagy érdeklődés közepette felakasztották. Giovanni Carafát, Paliano hercegét szintén bűnösnek találták, és lefejezték.
A kivételesen kegyetlen pápai döntést Rómában ünnepelték, hiszen a két Carafa Pál uralkodásának idején egész Rómát a kezükben tartották. Később V. Pius pápa az ítéletet igazságtalannak és túl könyörtelennek találta, ezért a család becsületén esett foltot igyekezett eltörölni és visszaszolgáltatta nekik az elkobzott javakat. Az új egyházfő a Carafák kivégzése után nekilátott kiszabadítani a Pál által igazságtalanul bebörtönzött bíborosokat. Ekkor szabadulhatott börtönéből Morone kardinális is.
Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz IV. Piusz pápa
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu
