13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekItthon is pert akaszthatnak a Volkswagen nyakába! Oszd meg!

Itthon is pert akaszthatnak a Volkswagen nyakába! Oszd meg!

Németországban már nagyjából 375 ezren jelentkeztek a Volkswagen elleni pertársaságba, de hasonló pert indítanak Angliában, és pertársaság szerveződik a dízelbotrány ügyében Magyarországon is.

Csoportosan felmerülő problémára indítanak egy pert, a felperesek pedig összeállnak; ez történik a Volkswagen ellen a világ több országában is a dízelbotrány kirobbanása óta

„Ez nem ritka,

az Egyesült Államokban ezt sikerre vitték, a Volkswagennek 32 milliárd eurót kellett kifizetnie

úgy, hogy 650 ezer autót adtak el ott. Európában 8 milliót adtak el, gyakorlatilag lényegi dolog nem történt, Németországban eddig 1,8 milliárd eurót kellett kifizetni bírságként, de nem a tulajdonosoknak kártérítésként” – mondta el az InfoRádiónak Surányi Péter, az Autó című szaklap munkatársa, aki szerint az egyetemes autózástörténelem legnagyobb szélhámossága volt a dízelbotrányként elhíresült szennyezési ügy, amely során a német autógyár kozmetikázta autói károsanyag-kibocsátási értékeit.

Surányi úgy számol, hogy

Magyarországon a 35-51 ezer közti autószámból összejön annyi tulajdonos, hogy érdemes lesz a pert megindítani,

és így kompenzálja a cég azt a szennyezést, amit elkövetett, illetve kártérítést fizessen hibás teljesítés címén.

„Ha az Egyesült Államokat megnézzük, két alternatíva volt: az egyik, hogy

visszavásárolták az autót kompletten, az eladási áron, a másik, hogy meg lehetett tartani az autót, és 10 ezer dolláros kártérítést lehetett kapni”

– folytatta Surányi.

Angliában úgy számolnak, hogy 1-2 millió forintot kaphatnak vissza a tulajdonosok autónként.

Nyitókép: (MTI/EPA/Alexander Becher
Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work