29.1 C
Budapest
2022. augusztus. 7. vasárnap

Ittas vezetés miatt körözték a kétszeres NB I-es bajnok focistát…

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Körözést adott ki a rendőrség a Debrecen labdarúgócsapatának korábbi hondurasi játékosa ellen, aki bajnoki aranyérmet nyert a csapattal 2010-ben és 2012-ben is.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Frissítés:

Közben eltűnt a körözés a rendőrség honlapjáról.

Korábban írtuk:

Ittas vezetés miatt keresik a 35 éves Luis Ramost – szúrta ki az Index a police.hu oldalán.

Mindenki ezt olvassa most!

A körözést február 9-én adták ki. A focista, aki a bajnoki címek mellett Magyar Kupát is nyert kétszer a Lokival, jelenleg az NB III Keleti csoportjában szereplő Füzesgyarmat játékosa.

Nemzeti Sport Online próbálta felvenni a kapcsolatot a középpályás klubjával, de későbbre ígértek tájékoztatást. A portál más forrásra hivatkozva azt írja, hogy Ramos korábban büntetést kaphatott, amit teljes egészében még nem törlesztett, és feltehetőleg ezért adta ki a rendőrség a körözést ellene. A focista viszont nem tűnt el, a hétvégén is pályára lépett. Ügyvédeivel egyeztetve azon van, hogy az ügyet mielőbb rendezze.

Luis Ramos 2007-ben a szlovákiai Nyitráról érkezett Magyarországra. Nyíregyházán, majd Debrecenben, valamint kölcsönben Kecskeméten is futballozott. Később más országokban is megfordult, de egy időre Nyíregyházára is visszatért. 2018-ban a DEAC játékosa lett, 2020 narán pedig Füzesgyarmatra szerződött. Az NB I-ben pályafutása során 107 meccsen három gólt ért el, kétszeres magyar bajnok (2010, 2012) és kétszeres Magyar Kupa-győztes (2012, 2013), illetve Ligakupa-győztesnek (2010) is vallhatja magát.

blikk

Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Karácsony Gergely: a csütörtöki kormánydöntéssel az egész ország alatt vágják a fát

Az energiaválság megoldása a felelős energiapolitika, a megújuló energiaforrások használata, és nem az erdők kivágása – írta a főpolgármester...

Miniszterelnökünk részvétét fejezte ki táviratban..

Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy lengyel busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben 12 ember életét...

A magyar kormány megtesz mindent a magyarok biztonsága érdekében – videó

A magyar kormány megtesz mindent - videó itt hirmagazin.eu

Olekszandr Argat, az ukrán Militarnyi társalapítója: “Rájöttünk, hogy a világ sok polgárának számos oka van arra, hogy bosszút álljon Oroszországon. De csak manapság van...

Az ukránok létrehoztak egy szolgáltatást, amely felajánlja, hogy visszafizeti Oroszországnak az összes történelmi gonosz tettét és háborús bűntettét. A...
facebook