13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeHírekHáborúItt vannak Oroszország feltételei a békéhez

Itt vannak Oroszország feltételei a békéhez

Oroszországnak nincsenek előfeltételei az Ukrajnával folytatandó rendezési tárgyalásokkal kapcsolatban

– jelentette ki Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak kedden Moszkvában.

Minden lényeges hír a háborúról!

RUDENKO SZERINT OROSZORSZÁG MINDIG IS JELEZTE: KÉSZ ILYEN TÁRGYALÁSOKAT FOLYTATNI, ÁM UKRAJNA OLYAN TÖRVÉNYT FOGADOTT EL, AMELLYEL MEGTILTOTTA MAGA SZÁMÁRA A BÉKETÁRGYALÁSOKAT, AMÍG VLAGYIMIR PUTYIN MARAD AZ OROSZ ELNÖK.

Azt mondta, hogy a The Wall Street Journal értesülésével ellentétben Oroszország nem folytat titkos tárgyalásokat Ukrajnáról az Egyesült Államokkal.

Közölte, hogy folytatódnak az egyeztetések a zaporizzsjai atomerőmű körül létesítendő védőövezet ügyében, és hogy az illetékes orosz hatóságok tanulmányozzák a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) javaslatait.

IGOR KONASENKOV ALTÁBORNAGY, AZ OROSZ VÉDELMI MINISZTÉRIUM SZÓVIVŐJE A KEDDI HADIJELENTÉST ISMERTETVE AZT MONDTA, HOGY AZ OROSZ ERŐK AZ ELMÚLT NAP FOLYAMÁN MINDEN UKRÁN TÁMADÁST VISSZAVERTEK,

Kupjanszk irányában több mint 160 ukrán katonát megölve, illetve megsebesítve, két harckocsit, három gyalogsági harcjárművet és két járművet pedig megsemmisítettek. Limannál a tábornok szerint az ukrán fegyveres erők több mint száz katonát, három harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy többcélú, kétéltű páncélozott szállító járművet, két kisteherautót és két egyéb járművet veszítettek, a donyecki régió déli részén pedig 90 katonát, öt páncélozott harcjárművet, egy többcélú, kétéltű páncélozott szállító járművet és két kisteherautót.

A Kreml Moszkvában. FORRÁS: WIKIPEDIA

Mikolajiv-Krivij Rih irányában a tájékoztatás értelmében az éjszaka folyamán az ukrán fegyveres erők szabotázs- és felderítő csoportjainak kilenc beszivárgási kísérletét hiúsították meg, aminek során több mint 50 ukrán katona esett el, hét páncélozott harcjármű és tíz jármű pedig megsemmisült.

Az orosz harcászati repülők, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok négy ukrán vezetési pontra, 64 tüzérségi egységre, valamint 192 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, megsemmisítve egyebek között három lőszer-, rakéta- és tüzérségi lőszerraktárt, egy üzemanyagraktárt, egy ukrán Sz-300-as föld-levegő rakétarendszer radarállomását, egy Buk-M1 légvédelmi rakétarendszert és egy amerikai gyártmányú AN/TPQ-64-es légvédelmi radarállomást.

AZ OROSZ LÉGIERŐ LELŐTT EGY UKRÁN MI-24-ES HELIKOPTERT, A LÉGVÉDELEM PEDIG EGY SZU-25-ÖS REPÜLŐGÉPET, HÉT DRÓNT, VALAMINT 17 HIMARS- ÉS VILHA-LÖVEDÉKET.

Az orosz védelmi tárca szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta összesen 332 repülőgépet, 171 helikoptert, 2465 drónt, 388 légvédelmi rakétarendszert, 6448 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 884 sorozatvetőt, 3563 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7127 különleges katonai járművet veszítettek.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem