Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Itt már nem csak Fanniról van szó: döbbenetes dolog derült ki az egykori villalakó feltételezett gyilkosáról

Budapest − Újabb döbbenetes információra derült fény VV Fanni (†24) feltételezett gyilkosával kapcsolatban.

Lapunk úgy tudja, a fiatal dunaújvárosi férfi, B. László ellen más bűncselekmény miatt is nyomoznak a hatóságok.

A tavaly novemberben eltűnt, előtte a bankból több millió forintot felvevő VV-szereplőt a rendőrség gyanúja szerint nyereségvágyból megölő fiatalember ellen költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.

– Ügyfelem ellen nemcsak emberölés miatt nyomoz a rendőrség, hanem költségvetési csalás miatt is. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal nyomozói azzal gyanúsítják, hogy még korábban nem fizetett be több millió forint értékű áfát – erősítette meg információinkat B. László ügyvédje, dr. Bálint Roland. – Védencemet több mint egy éve tartóztatták le emberölés gyanúja miatt, azóta több tucatszor hallgatták ki, az adócsalás miatt is többször kihozták a börtönből, hogy vallomást tegyen.

B. Lászlót több tucat alkalommal hozták ki a börtönből, hogy kihallgassák /Fotó: Fuszek Gábor

Amennyiben a költségvetési csalás miatt bűnösnek találják, B. László kemény pénzbírságra számíthat, ám jogi képviselője szerint ennél összetettebb az ügy.

– Nagyon valószínű, hogy vádat emelnek ellene, és ha bűnösnek találják, fizetnie kell, bár az ilyen ügyek hosszú ideig elhúzódnak. Viszont ami érdekes, hogy a legutóbbi meghallgatásán, amikor a nyomozási bírónak kellett döntenie arról, hogy házi őrizetbe kerülhet-e vagy sem, végül azzal indokolták, hogy rácsok mögött kell maradnia, hogy több bűncselekmény is lehet a rovásán, és amíg nem járnak a végére, addig nem lehet szabadon – mondta a férfi jogi képviselője, aki szerint védence ellen egyik nyomozást sem zárják le januárban, emellett még ők sem kaptak meg néhány iratot, amelyek segíthetnének a védekezésre való felkészülésben. – Bízunk benne, hogy hamarosan hazaengedik Lászlót. Megtörte, hogy nem tudott ott lenni a nagypapája temetésén, de tudta, ha megjelenne bilincsben, az a gyászoló családtagokat viselné meg.

L. E.–Cs. H.

Több helyen keresték a testet

Bár máig nem tudni, mi történt Novozánszki Fanni eltűnésének napján, az elmúlt, több mint egy évben számos teória látott napvilágot. Egyesek úgy vélik, a fiatal lány holttestét krematóriumban égették el, míg más vélemények szerint a veszprémi erdőben vagy a szalkszentmártoni bányatóban kéne keresni őt.

Forrás: Blikk

Kapcsolódó hírek

Elfogatóparancsot adtak ki a kedd este a Dunából kimentett Szabó Bálint ellen..

Géza

Így, vagy úgy, de kifizeted a tartozásod, jobb a törvényes, tisztességes módot választani, de ha nem megy, .. a NAV így „vezet rá” arra, hogy jó legyen neked is..

Géza

Friss részletek az újdörögdi gránátbalesettel kapcsolatban

Géza