15 C
Budapest
2024. március. 3. vasárnap

Itt az Európai Bizottság 12. szankciós csomagjának javaslata – írja az infostart.hu

Dátum:

Megosztás:

Az Európai Bizottság több mint száz embert helyezne korlátozó intézkedések hatálya alá, újabb behozatali és kiviteli tilalmakat, valamint az olajárplafon szigorítására és az uniós szankciók kijátszása elleni fellépésre irányuló intézkedések elfogadását is szorgalmazza az elfogadásra javasolt, Oroszországgal szemben bevezetni tervezett tizenkettedik szankciós csomagjában – tájékoztatott közleményében az Európai Külügyi Szolgálat (EKSz) szerdán.

A brüsszeli közlemény szerint az Európai Bizottság, valamint Josep Borrell uniós külügyi és biztoságpolitikai főképviselő az Európai Tanács októberi ülésének azon határozatával összhangban tett javaslatot a tizenkettedik szankciós csomagra, hogy tovább gyengítse Oroszország képességét az Ukrajna elleni háború folytatására.

A bizottsági javaslat több mint további 120 ember, illetve szervezet szankcionálását javasolja Ukrajna önállóságának és területi egységének aláásásában játszott szerepük miatt. Közéjük az orosz katonai, védelmi és informatikai szektor szereplői, valamint más fontos gazdasági szereplők tartoznak. A javasolt intézkedések azokat célozzák, akik a közelmúltban jogtalanul szerveztek „úgynevezett választásokat” Ukrajna Oroszország által ideiglenesen megszállt területein, valamint, akik felelősek az ukrán gyermekek erőszakos „átneveléséért”, illetve azokat a szereplőket, akik hamis információt és propagandát terjesztenek Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatására – közölték.

A főképviselő az uniós bizottsággal együtt

új behozatali és kiviteli tilalmak, valamint az olajárplafon szigorítására és az uniós szankciók kijátszása elleni fellépésre irányuló intézkedések elfogadását is javasolja.

A javaslatok célja a szankciós keret általános megerősítése – húzták alá.

„A szankciós csomagok az Oroszország Ukrajna elleni jogellenes háborújára válaszul kidolgozott uniós stratégia részét képezik, valamint erősítik az Ukrajna politikai, gazdasági és katonai támogatását célzó intézkedéseket” – fogalmaztak.

Az EU politikája továbbra is az, hogy fokozza az Oroszországra gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy hagyjon fel az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog sorozatos megsértésével, és, hogy ezeket a jogsértéseket költségesebbé tegye az orosz háborús gépezet számára – tette hozzá közleményében az uniós külügyi szolgálat.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Drámai NATO-bejelentés az ukránokról

Mircea Geoana NATO-főtitkár-helyettes szerint még nincs meg a pontos menetrendje annak, hogy Ukrajna miként csatlakozhatna a szövetséghez. Geoana hangsúlyozta,...

Azt mondták, ide most a színészek nem jöhetnek be, mert a színészeknek árt, ez egy amerikai film – mesélte Bodrogi gyula a főiskolás éveiről,...

Szinte nincs olyan korosztály Magyarországon, aki ne ismerné Bodrogi Gyulát, a legendának azonban nem indult zökkenőmentesen a karrierje. A Nemzet...

Kínos: Ausztria szinte csak Oroszországtól vásárol gázt + videó

– Ausztria ellátásában az orosz gáz aránya elérte a 98 százalékot. Az ügy meglehetősen kínos, mert a háború...