Hirmagazin
Image default
Állatvilág

Itt az első tojás a bekamerázott gemenci gólyafészekben – élő kamerakép a gemenci erődől

A gemenci bekamerázott fészekbe március elején új gólyapár költözött. Egyre valószínűbb, hogy idén a Tóbiás és Sára párosát váltó madarak mindennapjait fogják megfigyelni az érdeklődők.

Ma reggelre a fészekben már látható volt az első tojás. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna–Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével jött létre a már hatodik éve működő tudományos kutatás.

Az új feketególya-pár megjelenésével lehetőség nyílik arra, hogy az eddigi adatokat, amelyeket Tóbiás és Sára megfigyelésekor regisztráltak a kutatók, most összehasonlítsák az új gólyapár szokásaival – derül ki a Gemenc Zrt. közleményéből. A hasonlóságok és a különbözőségek feltárása pedig olyan kutatási eredményeket szolgáltathat, amelyek lehetőséget adnak a fokozottan védett madarak rejtett életmódjának jobb megismerésére, ezzel segítve a faj fennmaradását, az állomány gyarapodását.

Sára és Tóbiás gólyapárnak jellemzően négy fiókjuk volt évente. 2012 és 2018 között összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején.

http://gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/

hirado, gemenczrt

 

Kapcsolódó hírek

A természet mérnökei: a hódok farágása és hatása az ökoszisztémára

Géza

Kajakost nyelt le egy bálna – de túlélte, és elmesélte az elképesztő „élményt” – videó .. Te mit tennél, ha egy bálna véletlenül bekapna? .. Írd meg kommentben!

Géza

A nutria, vagy más néven vízi patkány (Myocastor coypus) az elmúlt évtizedekben egyre inkább elterjedt a Balaton környékén, és komoly problémát jelent a tó ökológiai egyensúlyára és turizmusára nézve..

Géza
Megszakítás