23.3 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Itt a vége: Törökország, Szaúd-Arábia és Egyiptom is csatlakozik a BRICS-országokhoz

Dátum:

Megosztás:

BRICS betűszó öt jelentős feltörekvő gazdaság társulását takarja. Az öt ország  BrazíliaOroszországIndiaKína és a Dél-afrikai Köztársaság. (A betűszó az öt ország angol nevének kezdőbetűiből áll össze : Brasil, Russia, India, China és Republic of South Africa.)

Az országcsoport neve a Dél-afrikai Köztársaság 2010-es csatlakozását megelőzően BRIC volt. A BRICS-tagok mindegyike gyorsan fejlődő és frissen iparosodott ország.

Jelentős regionális és globális befolyással rendelkeznek, pl. Kína és Oroszország tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának és mind az öt ország tagja a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-nak.

2013-ban a BRICS-országok közel 3 milliárd embert képviselnek, ami mintegy 40%-a a föld teljes lakosságának. Az öt ország összesített nominális GDP-je a világ GDP-jének mintegy 20%-át teszi ki.

Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia “nagyon hamar” csatlakozhat a BRICS-országokhoz – mondta az Izvesztyija nevű orosz lapnak Purnima Anand, a BRICS-fórum vezetője.- írja az oroszhírek.

Korábban Li Keszin, a kínai külügyminisztérium nemzetközi gazdasági ügyekért felelős osztályának vezetője elmondta, hogy több ország is “kopogtat” a szervezet ajtaján: Indonézia, Törökország, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Argentína.

Anand elmondta, hogy Kína, Oroszország és India megvitatta a kérdést a 14. BRICS-vezetői csúcstalálkozón, amelyet június 23-24. között tartottak virtuális formában.

“Mindezek az országok érdeklődést mutattak a csatlakozás iránt, és készülnek a tagsági kérelem benyújtására. Szerintem ez egy jó lépés, mert a bővülést mindig pozitívan értékelik, és egyértelműen növeli a BRICS befolyását a világban… Remélem, hogy az [új] BRICS-országok csatlakozása nagyon gyorsan megtörténik, mert most a szövetség magjának minden képviselője érdekelt a bővítésben. Tehát ez nagyon hamar meg fog történni” – magyarázta a fórum vezetője.

Anand bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia csatlakozása gyorsan megtörténhet, mivel a folyamat már megkezdődött. Ugyanakkor tisztázta, hogy a csatlakozás nem egyszerre fog megtörténni.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...