30 C
Budapest
2022. augusztus. 10. szerda

Itt a Tesco bejelentése: ennyi a legkevesebb, amit mostantól náluk keresni lehet itthon

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Két lépcsőben emeli a dolgozók bérét idén a Tesco, s az is kiderült, mi az a legkisebb bér, amit az áruházláncnál Magyarországon keresni lehet.

Tesco-Global Áruházak Zrt. megállapodott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) az idei béremelésekről.

Ez azt jelenti, hogy 2019-ben két lépcsőben összesen 3,4 milliárd forintot költ pluszban a kiskereskedelmi dolgozók béremelésére. Ezzel augusztusig a legalacsonyabb alapbér 207 ezer forint lesz náluk, szeptembertől 2020 februárjáig pedig 215 ezer – írja a 24.hu.

Megállapodtak abban is, hogy a dolgozók juttatási csomagját is emelik, erre 4 milliárd forintot költ még idén a vállalat.

Így a cafeteriával, az átlagos pótlékokkal és az alapbérrel együtt legkevesebb bruttó 240 ezer forintot kapnak a legalacsonyabb fizetésű dolgozók augusztusig, ami utána 248.500 forintra emelkedik.

– Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Tesco olyan munkahely legyen, ahol jó dolgozni, és ahol széleskörű, versenyképes juttatási csomagot biztosítunk munkatársainknak. Örülök, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is partnerünk ebben, és hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt – mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

A szakszervezet is elégedett a megállapodással, amelyben most először a bérről és az éves garantált egyéb juttatásokról egyszerre sikerült megállapodni.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-Archívum

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

83 ezer család számára hatalmas segítség a kamatstop

A kamatstop hatása pedig az emelkedő hozamkörnyezetben egyre jelentősebb A BUBOR mutató értéke ugyanis a magas infláció és az...

Az ukránok magukra vállalták a krími légibázis felrobbantását

Azonban az homályba borul, hogy ezt milyen katonai eszközökkel vitték véghez. Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden nagy robbanás történt egy...

Ezért nem érdemes üzemanyagot bespájzolni otthon

Az átlagos forgalomhoz képest az elmúlt nagyjából egy hétben jelentősen megnövekedett a benzinleszívó csövek forgalma. Ebben mintegy 200...

Egy orosz publicista nagyon súlyos vádakkal illette Putyint, már csak az a kérdés, hogy megéri-e a nyugati népszerűségét…

Egy orosz publicista szerint Oroszország államfője arra készül, hogy a zaporizsjai erőműben robbanást idézzenek elő, az ezzel kapcsolatos...
facebook