12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekItt a teniszcsoda: Fucsovics Márton az első magyar, aki negyeddöntőbe jutott Wimbledonban..

Itt a teniszcsoda: Fucsovics Márton az első magyar, aki negyeddöntőbe jutott Wimbledonban..

Még sosem fordult elő, hogy magyar teniszjátékos negyeddöntőt játsszon Wimbledonban.

Mindenki ezt olvassa most!

Fucsovics Mártonnal az sem, hogy Grand Slam tornán a legjobb nyolcba jusson. Most mind a két álom teljesült. Megtört az átok is, öt vereség után sikerült legyőzni a világranglista 7. helyén álló Andrej Rubljovot. Két óra 44perc alatt 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3-ra nyert a magyar.

Ott, ahol 2010-ben junior bajnok lett Fucsovics, szerdán a világ első Novak Djokovics ellen játszhat.

Egészen fantasztikusan kezdte a meccset Fucsovics, kiváló szervajátékkal, és azzal, hogy két brékkel keretbe foglalta az első szettet. Kétszer nyerte nullára az adogatójátékát, 27 perc kellett csak a 6:3-as eredményhez. A statisztikái is lenyűgözőek voltak a magyarnak. Az első szervából nyert pontjai száz százalékos eredményt mutattak, a tizennégyből tizennégy egészen rendkívüli, főleg a világ hetedik legjobbja ellen.

Még több sporthír!

Persze az világos volt, hogy Rubljov nem fogja ilyen könnyen adni. A második szett legelején egyből elvette a magyar játékos adogatását, helyesebben fogalmazva Fucsovics adta neki oda. Ettől függetlenül az orosz érezte, hogy ez valahogy más meccs, mint az elmúlt öt, amelyen ő jutott tovább. 4:2-es orosz vezetésnél négy bréklabdája volt Fucsovicsnak, de nem sikerült visszavenni a fogadóelőnyt, így egy óra hét perc játék után 6:3, 4:6-tal 1-1-re álltak.

A harmadik játszma megint egy semmire nyert adogatással kezdődött. Rubljov adogatásánál aztán jött az esőszünet. Szerencsére csak percekig tartott, így egyik játékos sem zökkent ki. Megint kiváló szervagémeket láttunk, 4:4-ig egyetlen brékpont sem volt, aztán Rubljovnek lett gyorsan három, egyet sikerült csak kivédenie Fucsovicsnak. Az orosz hozta a sajátját, szettelőnyből szetthátrány lett. Ugyanakkor kiválóan játszott mind a két játékos, csak apró nüanszokon múlott, ki vezet, Fucsovics egyenrangú partner volt.

A magyar játékos pedig nem adta fel, semmire hozott egy fogadójátékot, rövid idő alatt 3:0 volt ide, Rubljov pedig egyre idegesebben játszott, ziccereket vágott a vonal mögé, ismét fogadóelőny, és már 4:0. A nézők már egyértelműen nekünk drukkoltak.

5:0 után a 2-2-ért fogadott Fucsovics, és harmadszor is elvette a világ egyik legjobb adogatójátékosának a szervagémét, a közönség már őrjöngött.

Még több sporthír!

Jött a döntő játszma és nálunk volt a kezdőadogatás. Az is és Rubljové is megvolt, döbbenetes volt sorozatban négy adogatását vette az orosznak a legjobb magyar, csak kapkodtuk a fejünket, 3:0 volt megint ide, ihletett formában játszott.

Jött egy kis megingás, de az elveszített adogatójáték után sikerült megint elvenni Rubjlovét. Az orosz egyre fogyó kedvvel ütögette a labdákat szélesre, vagy hosszúra. A saját szervagémét még hozta. Jött az adogatás a hihetetlen bravúrért. Hihetlen izgalmas volt a vége.

Az orosznál volt a brék-, aztán Fucsovicsnál a meccslabda. És megcsinálta. Elképesztő játék, elképesztő siker. Óriási meccs volt, de milyen is legyen egy wimbledoni nyolcaddöntő.

Ezzel a sikerrel Fucsovics pályafutása során először jutott be a wimbledoni, de úgy általában Grand Slam-torna negyeddöntőjébe. Ajándékba a világelső Novak Djokovics lesz majd a következő ellenfele szerdán.

Ez a siker már 123 millió forintnak megfelelő fontot is hozott a konyhára, cseppet sem mellékesen Fucsovics visszajött a világranglistán is a top40-ben. Végre megint legyőzte Rubljovot is, jöhet a legnagyobb skalp.

Még több sporthír!

Wimbledon, férfi egyes, nyolcaddöntő

Fucsovics Márton–Andrej Rubljov (orosz) 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work