6.9 C
Budapest
2024. február. 25. vasárnap

Itt a nagy döntés, a Monetáris Tanács az alapkamatot csökkentette..

Dátum:

Megosztás:

A Monetáris Tanács keddi döntése értelmében az alapkamat mértéke szerdától 10,75 százalék. A kamatfolyosó felső szélét a korábbi 12,50 százalékról 11,75-re módosították, alsó szélét pedig 10,50-ről 9,75-re változtatták. Döntésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamatot 75 bázisponttal csökkentette, ezzel pedig tovább csökkenhet a hitelek kamata.

A Magyar Nemzeti Bank a kamatpolitikával hat a hazai kamatkörnyezetre, az alacsonyabb kamatok mellett kedvezőbb feltételekkel tudnak hitelt felvenni a háztartások és a vállalatok. Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy milyen sebességgel kellene haladnia a jegybanknak a kamatpályán. Több vezető gazdasági szereplő szerint is túl óvatosan nyúl az alapkamathoz a központi bank, és legalább száz bázispontos kamatcsökkentést sürgettek.

ENNEK ELLENÉRE A JEGYBANK ISMÉTELTEN 75 BÁZISPONTTAL CSÖKKENTETTE AZ ALAPKAMATOT, AMELY ÍGY SZERDÁTÓL 10,75 SZÁZALÉKRA VÁLTOZIK.

Kedden 15 órakor Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy háttérbeszélgetésen ismertette a monetáris politika aktuális kérdéseit. A legutóbbi alkalommal a központi bank alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy könnyen a vesztesek oldalára állhat, aki árakat emel. A háttérbeszélgetésen elhangzó üzenetekre mindig figyel a piac, ugyanis ebből lehet következtetni a jegybank jövőbeli kamatpályájára.

Az év utolsó kamatdöntése

Bár a robotpilótát hangsúlyosan kikapcsolták, a jegybank az év utolsó kamatdöntő ülésén is kitartott az előre jelzett 75 bázispontos csökkentési ütem mellett, noha vannak, akik ezt most túlzott szigorként élik meg – így értékelte a döntés Kiss Péter. Az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a múlt heti, amerikai kamatvágásokat latolgató Fed-kommentár ugyanis beindította azokat a várakozásokat, hogy a többi fejlett piaci jegybank is belátható időn belül lazíthat, illetve akik már elkezdték a kamatcsökkentéseket (mint az MNB), azok növelhetnek a tempón.

„Ennek hatására a magyar határidős kamatjegyzések 6 és 12 hónapos időtávon 45-60 bázisponttal csökkentek, a piacok ennyivel nagyobb kamatvágást áraztak be a Fed hatására. A szigorú hozzáállással a jegybank a hitelességét építi, és véleményünk szerint ez márciusig így is marad. Akkor, a következő inflációs jelentés megjelenésével párhuzamosan változhat az MNB hozzáállása, ha az inflációs folyamatok is támogatóak maradnak” – zárta értékelését.

Visszalépett a magyar deviza.

Hétfőn megírtuk, hogy a 384-386 közötti sávba gyengült a forint az euróval szemben. „A jegybank döntését egy ekkora mértékű forintgyengülés vélhetően nem fogja befolyásolni” – mondta akkor lapunknak Árokszállási Zoltán, az Equilor vezető elemzője.

Inkább arról van szó, hogy a piaci kamatcsökkentési várakozások nagyon előreszaladtak, tehát a jelenlegi kamatvárakozások mellett akár száz bázispontos (egy százalékpontos) csökkenést is elképzelhetőnek tartana a piac

– világított rá Árokszállási Zoltán, aki szerint ettől függetlenül is arra lehetett számítani, hogy az MNB tartani fogja magát a kvázi előre bejelentett, 75 bázispontos (0,75 százalékpontos) kamatcsökkentési ütemhez. Mindez egyébként akár a forintpiacra is visszahathat. A 75 bázispontos csökkentés ugyanis ebben a helyzetben nem számít túl nagy lépésnek, vagyis ha ezt a döntést hozza az MNB, úgy átmenetileg némi forinterősödés is kialakulhat. A kamatdöntés pillanatában a 382-es szint közelébe szúrt le a forint az euróval szemben, majd a rákövetkező fél órában visszakorrigált a 383-as szintekre. A jegybanki online háttérbeszélgetés alatt a 384-es szint fölé gyengült, vélhetően miután Virág Barnabás, az MNB alelnöke rávilágított, hogy az asztalon volt a száz bázispontos kamatcsökkentés is.

Az Equilor vezető elemzője arra is rámutatott, hogy a forintkamatok további, tartós és jelentős csökkenése várható a következő hónapokban, így a 75 bázispontos kamatcsökkentés önmagában várhatóan nem okoz tartós forinterősödést.

Szélsebesen csökkent az infláció

„A magyar gazdaság fundamentumai több területen is határozottan javultak – az infláció novemberben is széleskörűen, általánosan csökken” – mondta Virág Barnabás a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. 

AZ INFLÁCIÓ 6 SZÁZALÉK KÖRÜLI ÉRTÉKET MUTATHAT AZ ÉV VÉGÉN

Jövőre 4,0-5,5 között lehet az átlagos infláció és a régiós átlaghoz közeledhet majd. 2025-ben érhet az inflációs célra a hazai infláció, ekkor érhet 2,5-3,5 százalék közelébe a jegybank prognózisa szerint. 

Abszolút sikernek tekinthető az a dezinflációs pálya, amit az utóbbi időben befutottunk

– fogalmazott, szerinte most az egyik legfőbb kihívás a bizalom visszaépítése, a gazdaság élénkítése. Ismertette, hogy az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal nőtt a hazai GDP, míg éves összevetésben 0,4 százalékkal mérséklődött. A gazdaság folyamatos élénkülése 2023 negyedik negyedévében is folytatódott.

A KÜLSŐ EGYENSÚLYI POZÍCIÓNK GYORS ÉS JELENTŐS JAVULÁSA FOLYTATÓDOTT.

Az uniós forrásokkal kapcsolatos előrelépést is kiemelte. A dinamikus dezinflációs pálya és az ország kockázati megítélésének javulása lehetővé teszi, hogy az MNB folytassa az alapkamat-csökkentési ciklusát. 

A globális kockázatokkal számolni kell

„A reálkamatpálya alakulása, a pozitív reálkamat segíti a dezinfláció folytatódását. Az elmúlt hónapokban nagyon gyors dezinfláción megy keresztül a magyar gazdaság. Ez a reálkamatpályát megemelte. Ahogy közelíti az infláció a jegybanki toleranciasávot a reálkamat pályája mérséklődik” – fejtette ki Virág Barnabás. Rámutatott, a globális dezinflációt övező kockázatok és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága körültekintő monetáris politikát indokolt. Adatvezérelten döntenek a kamatok további csökkenéséről. 

25 százalék feletti inflációs rátával kezdtük meg az évet, ami az idei évben 6 százalék alá süllyedhet. Ehhez fenntartható monetáris politikára van szükség

 – fogalmazott a jegybank alelnöke. Emlékeztetett, a fejlett országok inflációja közelít a jegybanki célértékekhez. Kínában is az árak csökkenését regisztrálták. Emellett a hosszú hozamok is csökkentek az elmúlt időszakban, például az Egyesült Államokban 4 százalék, Németországban pedig 2 százalék közelébe. 

„Továbbra is geopolitikai konfliktusok vannak a világ megannyi pontján. A nyersanyagárak az elmúlt hónapokban csökkentek, mind a gáz, mind az Brent típusú olaj” – sorolta az MNB alelnöke. Emellett megjelentek a recessziós félelmek is, főleg Európában, ahol növekedtek a lefelé mutató növekedési kockázatok.  

Pedig Deák Ferenc előre szólt.

Jövő évben 5 százalékos reálbérnövekedés lehet Magyarországon. Az óvatossági motívumok erősödése miatt azonban a fogyasztás visszaépülése lassú lehet

– mondta Virág Barnabás. Az inflációt sikeresen hozta le Magyarország, de az infláció árszintekre gyakorolt hatása még érződik, a bérek értéke csökkent. Itt fordulat következett be az alelnök szerint, a reálbérek ugyanis elkezdtek emelkedni, azonban időre lesz szükség, hogy ezeket a reálveszteségeket le tudjuk dolgozni. A lakosság megtakarítási rátája 10 százalék fölé emelkedett, tehát egy magasabb inflációs közegben inkább megtakarítanak a magyarok, majd a környezet normalizálódása után jöhet a fogyasztás fellendülése. 

A beruházások gátját jelenleg nem a kedvező források hiánya jelenti, hanem a kereslethiány. Amint van egy keresleti bizalom, jövőképe a vállalkozásoknak, akkor elindíthatják a beruházásaikat is. A pénzügyi korlátok hol állnak? Harmadik-negyedik tényező a sorrendben. A jegybank szerint a vállalatok likvid eszközeinek állománya lehetővé teszi a megtakarításokból történő beruházásokat. Főleg látra szóló eszközökben van a vállalati szektor megtakarítása, ami meglehetősen likvid.

VÉGÜL AZ IS KIDERÜLT, HOGY KÉT OPCIÓT IS TÁRGYALT: A 75 ÉS A 100 BÁZISPONTOS CSÖKKENTÉST. VÉGÜL AZ UTÓBBI MELLETT DÖNTÖTT.

Jövőre kiegyensúlyozott szerkezetű gazdasági élénkülésre számít a jegybank, az idei GDP-növekedést azonban -0,4 és -0,6 közé várja. Az export oldalon kiemelten fontossá válik, hogy a korábbi években elindult járműipari, akkumulátoripari beruházások termőre forduljanak. Amikor az európai konjunktúra lassul, képesek lesznek növekedést eredményezni. A külső egyensúlyi pozíciónk gyors és jelentős javulást mutat. A GDP-arányos folyó fizetési mérleg idén várhatóan 8 százalékpontnál nagyobb mértékben javul – zárta gondolatait.

(Borítókép: Matolcsy György 2023. november 23-án. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Rendőreink ismét a drónok segítségével tetemes közlekedési szabálysértést tudtak felderíteni..

A berettyóújfalui rendőrök összehangolt közlekedési akciót tartottak a 42-es és a 47-es főúton. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai a 42-es...

Az újjáépített Bucsára rá sem lehet ismerni

Ukrajna 22 megyéjében 600 ezer emberhez jut el a magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítsége. Az elnök-igazgató Lehel László az...

Átadták Alekszej Navalnij holttestét az édesanyjának

Az orosz ellenzéki vezető a távoli sarkvidéki Szalehárd város börtönében kilenc nappal ezelőtt váratlanul halt meg. Navalnij özvegye, Julija...

Egy nagyon megható film a mindennapos küzdeni akarásról és küzdelemről – A boldogság nyomában – videó

Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár...