6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldItt a lista – így látogathatók most a turistaparadicsomok

Itt a lista – így látogathatók most a turistaparadicsomok

Éledezik az idegenforgalom, a CNN segítségével összeszedtük, hogy áll a nyitás a világ legkedveltebb turistacélppontjaiban.

Bali

Eddig sikeresen távol tartotta a koronavírust a szigettől, kevesebb mint 35 esetről és négy halálos áldozatról tudnak. A jelenlegi tervek szerint októbertől fogadnak majd turistákat, ha a fertőzési ráta alacsony marad. Bali gazdaságát tönkretette a járvány, ennek ellenére csak nagyon óvatosan merik majd megnyitni a határokat.

Ciprus

A szigetország újraindítaná a gazdaságát a járvány után, ezért a kormány átvállalná azoknak a turistáknak minden költségét, akik nyaralás közben betegednek meg. Egy 100 ágyas koronavírus-kórházat tartanak fenn a turistáknak, és mellette egy 550 fős karanténhotelt is. A szállodák június 1-jén nyitottak, a légi közlekedés június 9-én indult újra, de egyelőre csak bizonyos országokból fogadnak turistákat, első körben 13 országból, köztük Magyarországról. A listát folyamatosan bővítik, ahogy változik az egyes térségekben a járványügyi helyzet. Az utasoknak negatív tesztet kell felmutatniuk érkezéskor, lázmérésen esnek át, és a tartózkodásuk idején is tesztelhetik őket.

Egyesült Arab Emírségek

A szállodák már kinyitottak, de csak korlátozott számban fogadhatnak helyi vendégeket. Dubajban a szállodavendégeknek kötelező maszkot viselniük, és kizárólag a korábbi vendég távozása után 24 órával foglalhatják el a szobájukat. Abu-Dzabiban is kötelező a szállodákban maszkot viselni, míg a személyzet csak negatív koronavírusteszttel térhetett vissza a munkába. Számos bevásárlóközpont és étterem is megnyitott, de a nemzetközi járatok továbbra is fel vannak függesztve.

Egyiptom

Havi egymilliárd dollár bevétele származik az országnak a turizmusból, ezért minél hamarabb újraindítanák, de egyelőre csak a szállodák egy része nyithatott ki, és ott is csak hazai vendégeket fogadnak korlátozott számban. Július elsejétől ismét elindulhatnak a nemzetközi légi járatok, és a járvány által kevéssé érintett részeken már külföldi turistákat is fogadnának.

Franciaország

A világ leglátogatottabb országa bezárkózott, az unión kívülről érkezőkre még mindig 14 napos karantén vár, és ez érvényben marad legalább július 24-ig. A kormány már jelezte, nem fogja elkapkodni a határok megnyitását a turisták előtt, de a szállodák és éttermek június 2-tól már fogadhatnak vendégeket.

Görögország

A turizmus adja az ország bevételeinek és munkahelyeinek ötödét, ezért nem meglepő, hogy június 15-től megnyitottak a szállodák, július elsejétől érkezhetnek a repülők is, de egyelőre csak 29 biztonságosnak tartott országból – köztük Magyarországról –, viszont az onnan érkező turistáknak sem negatív tesztet nem kell bemutatniuk, sem karantén nem vár rájuk.

Németország

Egyelőre csak az uniós polgárok előtt nyíltak meg a határok, és az európai turizmustól várják az idegenforgalom fellendülését. A szállodák nagy része még ki sem nyithatott, és június 29. előtt nem is tervezik az enyhítések újabb szakaszát.

Málta

Csak július elsején nyitják meg ismét a határokat 17 ország, köztük Magyarország polgárai előtt, de a szigeten egyelőre csak oda mehetnek a turisták, amelyeket a kormány biztonságosnak nyilvánít. A jelenlegi ütemterv szerint július 15-től jöhet majd a teljes határnyitás.

Nagy-Britannia

A külföldről érkezőkre továbbra is 14 napos karantén vár, a megszegőire pedig akár 1500 fontos bírság. A repülőjáratok mindössze tíz százaléka közlekedik, így idegenforgalomról még jó ideig nem is lehet beszélni a szigetországban.

Olaszország

A járvány által igencsak sújtott országba június 3-tól az uniós polgárok már beléphetnek anélkül, hogy kéthetes karanténba kellene vonulniuk, noha tudja kormány, ez kockázatot jelent. Kinyitottak az éttermek, a kávézók, a múzeumok, sőt látogatható a Szent Péter-székesegyház és a pisai ferde torony is.

Portugália

Portugália május óta enyhíti a korlátozásokat, de az EU-n kívülről érkező járatok továbbra is fel vannak függesztve. A schengeni országokból és társult tagállamokból, valamint az Egyesült Királyságból engedélyezett a beutazás, Olaszország és Spanyolország kivételével. Az országhoz tartozó egyes szigeteken még szigorúbb előírások vannak, az Azori-szigetekre 72 óránál nem régebbi negatív teszteredménnyel lehet beutazni, míg Madeirán kötelező a 14 napos karantén kivéve, ha 72 óránál nem régebbi negatív teszteredménnyel rendelkezik az utazó.

Spanyolország

Itt voltak a legszigorúbb korlátozások Európában, de fokozatos az enyhítés, június elején megnyíltak a strandok, a szállodák egy része ismét fogadhat vendégeket, és július elsejétől az uniós turisták karantén nélkül léphetnek az ország területére. A tervek szerint biztonsági folyosókon, úgynevezett utazási buborékokban érkeznének a nyaralók meghatározott országokból, így csökkentenék minimálisra a fertőzés kockázatát.

Thaiföld

Az egyik kedvelt turistacélpont március óta zárva van a külföldiek előtt, és az utolsó negyedév előtt nem is tervezik a megnyitását, de akkor is csak meghatározott területekre engedik majd a vendégeket. A nemzetközi légi járatokat beszüntették, de a belföldi turizmus elindult, több nyaralóhelyen már megnyithattak a hotelek.

Törökország

A belföldi légi közlekedés június 1-jétől újraindult, a török nemzeti légitársaság pedig június közepétől indította újra egyes járatait. Június 11-től érkezhetnek külföldi állampolgárok a kéthetes kötelező karantén nélkül. Az éttermek, kávézók, parkok, strandok és múzeumok is újra fogadnak látogatókat június 1-jétől.

Nyitókép: Állítsuk meg a koronavírust! Felirat a homokban Nápoly Posillipo nevű városrészének tengerpartján 2020. május 9-én. MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work