Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Itt a hős hajóskapitány nő, aki kimentette a Dunából a katasztrófa túlélőit

Itt a hős hajóskapitány nő, aki kimentette a Dunából a katasztrófa túlélőit

Rövid ideig tartott a pánik, aztán minden elcsendesedett – ezt mesélte a női kapitány.

Raub Emőke is egy sétahajót vezetett szerdán este a Dunán, amikor a Hableányt a katasztrófa érte. Véletlen, de ő is egy dél-koreai turistacsoportot vitt a fedélzeten, igaz, az ő csapata és a szerencsétlenül járt turisták nem ismerték egymást.

Emőke az Origonak elmondta, hogy az ütközést nem látta, de vette a rádión a többi hajó vészjelzését és arrafelé indult. A járművet szándékosan nem vitte közel a tragédia helyszínéhez, nehogy ezért sérüljenek meg az esetlegesen a vízben lévő emberek. Végül két embert tudtak elkapni, közben pedig folyamatosan mentőgyűrűket (az úszógumihoz hasonlatos eszköz) dobáltak a vízbe, hogy az ott lévő emberek bele tudjanak kapaszkodni.

„Ordítozást lehetett hallani, a vízbe esettek kapálóztak. Mindenki próbált menekülni azok közül, akik a vízbe estek. Nem gondolkodtam, csak csináltam, amit kell” – így mesélt arról, amit az első percekben látott.

A két túlélőt, akit megtaláltak, nem tudták a fedélzetre húzni, ugyanis annyira erős volt a sodrás és a hajó pereme is olyan magas volt, hogy ezt nem tudták megvenni. A legénység tagjai így a kezüknél fogva tartották az embereket, amíg meg nem érkezett értük a motorcsónak.

Forrás, fotó: Blikk.hu

Exit mobile version
Megszakítás