-1.6 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Itt a ház, ami újrahasznosítható teljes egészében

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az élettartamáról persze egyelőre nem tudni semmit.

Előre gyártott parafatömbökből és fagerendákból építettek házat a dél-angliai Etonban brit építészek, a 44 négyzetméteres lakóházban minden megtalálható, ami egy hagyományos szerkezetűben, a kézi munkával felhúzott páratlan épületnek azonban nagy előnye, hogy teljesen újrahasznosítható.

A parafa a paratölgy törzsén keletkező vastag kéreg, amely lefejthető. Európában a Földközi-tenger térségében, leginkább Portugáliában termesztenek a legnagyobb mennyiségben paratölgyet.

A brit építészek egy portugál parafa előállítótól vásárolták a parafadugó készítéséből származó mellékterméket, amelyből előre gyártott parafatömböket készítettek.

A házhoz fagerendát használtak, alapjai elkészítéséhez acélt.

“A paratölgyerdő illata árad benne, ez egy nagyon jellegzetes illat” – mondta a ház bemutatásakor Dido Milne, aki építésztársaival, Matthew Barnett Howlanddal és Oliver Wiltonnal megalkotta az épületet. “Falai igazán melegek, ha megérintjük, az épület akusztikája nagyon lány, hiszen teljesen növényi alapú anyagból készült” – mondta az építész.

Korábban is építettek már kicsiny parafa házakat. De ehhez az épülethez a parafa granulátumokat összesajtolták és hevítették, hogy parafatömböket hozzanak létre. Háromdimenziós maróeszközzel vágták ki a tömböket oly módon, hogy azok egymásba illeszkedhessenek, így szükségtelenné vált cement vagy ragasztó használata. Mivel az alapanyag nagyon könnyű, a falakat és a tetőt kézzel húzták fel. A parafa hőjellemzői miatt a házban meleg van.

Az épületet könnyen szét lehet szedni és az 1268 darab parafatömböt újrahasznosítani vagy komposztálni – közölték az építészek.

“Ez a ház megmutatta, hogy képesek vagyunk valódi fenntartható épületet készíteni” – hangoztatta Matthew Barnett Howland. Az építész arra nem tudott határozott választ adni, milyen hosszú az épület élettartama.

Az épületet idén jelölték a brit építészek társaságának Sterling-díjára.

Az épület zöld voltát jól jellemzi, hogy elkészítéséhez, fenntartásához és használatához a hagyományosan épített házak szénlábnyomának kevesebb mint 15 százaléka szükséges.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...

Eddig is rovarokat ettünk, legfeljebb nem tudtunk róla

Hatalmas felhördüléssel fogadta a hazai közvélemény az Európai Bizottság két januári döntését, melyek értelmében a gyártók az EU-ban...