Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Itt a bizonyíték: nem lassított a tragédiát okozó Viking Sigyn

Itt a bizonyíték: nem lassított a tragédiát okozó Viking Sigyn

Fotó: Kosztolicz Péter/hajoregiszter.hu

A személyzetnek a fedélzeti radaron észlelnie kellett a velük egy irányba haladó Hableányt!

Újabb részleteket tudott meg a Magyar Nemzet a dunai hajókatasztrófa körülményeiről. Például arról, hogy a Hableányt elgázoló Viking Sigyn személyzetének látnia kellett a magyar hajót, a szállodahajó pedig egyáltalán nem lassított, amikor vészesen közel került a dél-koreai utasokkal teli vízi jáműhöz.

Megkapták a helyszíni szemle jegyzőkönyveit a május 29-én történt budapesti hajókatasztrófa sértetti képviselői, amelyben olyan megállapítások szerepelnek, amelyek megalapozzák a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányával közölt gyanút.

A rendőrök a Sigyn személyzete mellett annak utasait is meghallgatták a nyolcórás helyszíni szemle alatt, s a Magyar Nemzet értesülése szerint ennek során az utasok jegyzőkönyvbe mondták, hogy mit láttak, hallottak az ütközés előtti pillanatokban, sőt néhányan a tragédia idején rögzített felvételeiket is átadták a nyomozóknak.

A Sigyn orrfedélzetén mintegy tucatnyi külföldi utas tartózkodott, egyikük videón rögzítette a történteket, a többiek fotóztak. A felvételen pontosan látszik a szállodahajó előtt, jobbra a Hableány sétahajó tart hegymenetben a Margit híd középső nyílása irányába. Az is látható, hogy a szállodahajó rohamosan közelít a magyar hajóhoz, amit előzni akar, mint ahogy az is látszik, hogy a svájci zászló alatt hajózó Sigyn egy pillanatra sem lassít.

Mindezt a sértetti képviselőnek átadott egyik igazságügyi szakértői vélemény is alátámasztja. Ennek alapján a szállodahajó radarja érzékelte a Hableányt, és az iratokból az is kiderül, hogy más bizonyítékok mellett a fenti utas által készített videófelvétel alapján gyanúsították meg a Sigyn ukrán kapitányát. Jurij C. a jelenlegi állás szerint gondatlanul bár, de részese volt a 28 ember halálát okozó katasztrófának, ezért a 64 éves odesszai hajóst halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítják a magyar hatóságok.

A férfi még tanúként tett vallomásában tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, gyanúsítottként azonban megtagadta, hogy nyilatkozzon a nyomozóknak. A sértetti képviselőknek átadott jegyzőkönyvek szerint a katasztrófa idején kilencfős hajózó személyzet szolgált a hajón, a kapitány, az első tiszt, a fedélzetmester, a gépész és a matrózok. Valamennyiüket megvizsgálták, és az eljárás igazolta, hogy egyikük sem fogyasztott alkoholt, illetve drogot.

Korábban Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője mondta el, hogy az ukrán kapitányt még áprilisban Hollandiában is gyanúsítottként hallgatták ki. A Viking Idun nevű szállodahajó – ezen szolgált az ukrán férfi is – nekiütközött egy tankernek. A Cruise Law News (CLN) nevű nemzetközi hajós portál – amely a teljes nyugati sajtóval együtt Yuriy Chaplinsky néven említi a fotóval is bemutatott gyanúsítottat – erről azt írta: a magyar ügyészek most azt állítják, hogy a férfi a Viking Idun kapitánya volt, amikor két hónapja ütközött a hollandiai tartályhajóval.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Fővárosi Főügyészség azt nem állította, hogy Jurij C. az Idun kapitánya lett volna, a holland hatóságok pedig megerősítették, hogy a férfi gyanúsítottja a hollandiai ütközésnek is. A CLN egy utazási portálon közölt cikk alapján röviden bemutatta az Idun hajót és Chaplinskyt is, aki az írás szerint 2012-től szolgál a Viking River Cruises hajóin.

Még a Reuters is beszámolt arról, hogy a kapitány adatokat törölt a telefonjából a budapesti ütközés után, ám az nem világos, hogy az adatok a balesettel kapcsolatosak-e. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a törölt adatok állítólag fotók voltak, amelyekről a kapitány azt mondta most a nyomozóknak, hogy személyes fényképek voltak, családtagokról. Hogy ez megfelel-e a valóságnak, az hamarosan kiderülhet, a törölt adatokat ugyanis szakemberek viszonylag gyorsan visszaállíthatják, csakúgy, mint más számítógépes információkat.

A svájci cég szállodahajója azóta visszatért Budapestre

Sógor Zsolt ügyvéd, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. sértetti képviselője szerint továbbra is vizsgálni kell a segítségnyújtás elmulasztásának lehetőségét a Sigyn kapitánya, esetleg személyzete esetében. Már csak azért is, mert ha valóban elkövették ezt a bűncselekményt, akkor az befolyásolja, növeli a büntetés mértékét.

Az egykor rendőrfőtisztként szolgáló Sógor lapunknak nyilatkozva azt hangsúlyozta: ha a bíróságon beigazolódik, hogy a kapitány valóban elkövette azt, amivel gyanúsítják, a bírói gyakorlat szerint a törvény által előírt 2–8 év szabadságvesztési tétel középértékét kell figyelembe venni. Ám a katasztrófában 28 ember vesztette az életét, ezt a törvény szerint minősített esetként kell értékelni, így a büntetési tétel a felső határhoz közelít, a férfit 7-8 év szabadságvesztéssel sújthatják.

Amennyiben a kapitány esetében a segítségnyújtás elmulasztása is bizonyítást nyer, akkor 1–5 év a szabadságvesztés mértéke, és a két bűncselekmény összbüntetése elérheti a kilenc esztendőt is. Sógor Zsolt szerint már csak ezért is fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, amint azt az ügyészek is kimondták, amikor fellebbezést jelentettek be az ukrán kapitányt 15 millió forintos óvadék ellenében bűnügyi felügyelet hatálya alá helyező bírósági ítélettel szemben.

A verdikt kapcsán – mint arról beszámoltuk – a Kúria elnökhelyettese, Kónya István a hét végén úgy nyilatkozott: a legfelsőbb bírói fórumnak vizsgálnia kell az óvadék intézményének bírósági gyakorlatát.

magyarnemzet, Hirmagazin.eu

ElőzőKét embert késelt meg egy férfi a XIII. kerületben
KövetkezőHasznos és kedves segítő a kertben – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás