Home Hírek Háború Itt a bejelentés: súlyos döntést hozott Amerika Ukrajnáról

Itt a bejelentés: súlyos döntést hozott Amerika Ukrajnáról

FORRÁS: AFP/IHOR TKACHOV

Az Egyesült Államok januártól a fegyveres katonai kiképzés mellett többszintű műveleti képzésben is részesíti az ukrán fegyveres erők tagjait

– közölte az amerikai védelmi miniszter szóvivője csütörtökön.

Pat Ryder dandártábornok egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a tervek szerint havonta mintegy 500 ukrán katonának nyújtanak oktatást annak érdekében, hogy segítsék az ukrán haderő képességeinek erősítését.

A képzések várhatóan az Egyesült Államok hadseregének németországi létesítményeiben lesznek, azokat az amerikai haderő európai és afrikai parancsnokságának kiképző katonái tartják majd

Minden lényeges hír a háborúról!

– mondta a tábornok, aki arról is beszámolt, hogy

A KATONAI TANFOLYAM ELSŐ RÉSZE A FEGYVERES KIKÉPZÉSRE FÓKUSZÁL, MAJD MŰVELETI KÉPZÉSEKBEN IS RÉSZESÜLNEK A RÉSZTVEVŐK; A KATONAI OSZTAG SZINTŰ MŰVELETEKTŐL A ZÁSZLÓALJ MŰVELETEKIG.

A Pentagon szóvivője arról is tájékoztatást adott, hogy április óta már mintegy 3100 ukrán katona részesült amerikai kiképzésben, amelyek jó része

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÁLTAL AZ UKRÁN HADERŐ RENDELKEZÉSRE BOCSÁTOTT FEGYVEREK KEZELÉSÉRE IRÁNYULT.

Pat Ryder megjegyezte, hogy miközben érthető módon a figyelem az Ukrajna rendelkezésére bocsátott eszközökön van, a kiképzés is lényeges szerepet játszik abban, hogy Ukrajna rendelkezzen azzal a képzett haderővel, ami hozzájárulhat az ország védelmi képességének javulásához.

origo

Hirmagazin.eu

ElőzőAz elmúlt 72 óra baleseti-, bűnügyi – és szolgálati hírei, röviden – képek, videók
KövetkezőThe Arabic horoscope tells whom what events await – daily horoscope
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás