Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Itt a bejelentés: ötmilliárdos pályázat indul a magyar élelmiszeripari cégeknek

Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.

A magyar élelmiszeripari vállalkozások a járványhelyzet legnehezebb hónapjaiban is biztosítani tudták az ország élelmiszer ellátását, sőt még exportjukat is bővíteni tudták – hangsúlyozta. Mint mondta, az élelmiszeripar stratégiai ágazat, ezért a kormány ezen a téren is erősíteni kívánja az önellátást.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) legújabb kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást, a cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat – ismertette a pénzügyminiszter. Hozzátette, hogy a megítélt összeg 30 millió és 500 millió forint között lehet cégenként.

Varga Mihály kiemelte: a cél az, hogy a vállalkozások a lehető leghatékonyabban használják fel ezeket a forrásokat, ezért a támogatások mértékét is ehhez igazítják. Ha a fejlesztés meghozza a várt eredményeket, a vállalkozások akár a teljes összeg visszafizetése alól is mentességet kaphatnak – hívta fel a figyelmet.

A pályázat hétfőtől elérhető a Széchenyi 2020 honlapján – jelezte a pénzügyminiszter.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Itt az az új MÁV-trükk: ezreket is megspórolhatsz a vonatjegyen, csak kevesen ismerik..

Géza

Orbán Viktor: „Nem szeretném, ha Magyarország vendégmunkásországgá válna”..

Géza

A kulturális és innovációs miniszter szerint a HU-rizont program 2025-ös pályázata, a magyar kutatókat és a magyar gazdaságot segíti, amely 8 Milliárd forint összkerettel indul..

Géza