Home Főhírek Külföld Iszlamisták műve lehet a dortmundi robbantás

Iszlamisták műve lehet a dortmundi robbantás

forrás: MTI

Találtak egy levelet a merénylet helyszínén, ami ezt támasztja alá.

Iszlamista hátterű támadás lehetett a Borussia Dortmund (BVB) német focicsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet a helyszínen talált levél alapján – jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.

Szintén sajtóértesülés szerint előkerült egy másik írás is, amely arra utal, hogy a kedd este Dortmundban elkövetett merényletnek szélsőbaloldali háttérre lehet.

Az SZ, az NDR és a WDR jelentése szerint

a levélben hivatkoznak a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett dzsihadista merényletre.

Kiemelik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció tagjaként a német légierő – felderítő repüléseket végző – Tornado gépei részt vesznek muzulmánok meggyilkolásában. Ezért sportolók és egyéb hírességek Németországban és más, az IÁ ellen „keresztes” háborút folytató országokban felkerültek az IÁ „halállistájára”.

Az „Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében” kezdetű, aláírás nélküli levél szerint a fenyegetés visszavonásának feltétele a Tornado gépek kivonása a koalícióból és a németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszpont bezárása.

Iszlamisták műve lehet a dortmundi robbantás

Az SZ, az NDR és a WDR szerint a hatóságok szokatlannak tartják és fenntartással kezelik a levél állításait, nem zárják ki, hogy félrevezetést szolgáló hamis nyomról van szó.

Ugyancsak német sajtóértesülés szerint kedd este az interneten megjelent egy írás, amely antifasiszta, szélsőbaloldali háttérre utal.

A szöveg szerint a csapatot szállító buszt azért támadták meg, mert a „BVB politikáját jelképezi”, ez a politika pedig azért helytelen, mert nem irányul kellőképpen a rasszisták, nácik és jobboldali populisták ellen.

Közben a szövetségi legfőbb ügyészség magához vonta a nyomozás irányítását. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerda délután ismerteti az eljárás első eredményeit.

[box type=”shadow” ]

Előzmények

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19:15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre.

Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük.

A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel megerősített jármű két helyen károsodott, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, az együttes egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották szerda estére.[/box]

Exit mobile version
Megszakítás