Home Főhírek Külföld Iszlamista fegyveresek több mint hatvan embert megöltek Nigériában

Iszlamista fegyveresek több mint hatvan embert megöltek Nigériában

bumm

Iszlamista fegyveresek megöltek legalább húsz katonát és több mint negyven civilt, valamint megsebesítettek több száz embert két támadás során szombaton az északkelet-nigériai Borno államban.

Helyiek beszámolója szerint a támadók nehézfegyverekkel érkeztek Monguno körzetébe, ahol több nemzetközi nem kormányzati szervezet is tevékenykedik. Megrohamozták a kormányzati épületeket, és megöltek húsz katonát. A lövöldözés három órán keresztül zajlott.

Több száz civil megsebesült, a helyi kórházat elárasztották az ápolásra szorulók. A fegyveresek felgyújtották a helyi rendőrőrsöt, és megrongálták az ENSZ által használt épületet is. A helyieknek szórólapokat osztottak szét, amelyeken azt üzenték nekik, ne működjenek együtt a hadsereggel, a fehér nyugati

Nagyjából ezzel a támadással egy időben fegyveresek betörtek Nganzai körzetébe is, ahol negyven helyi polgári lakossal végeztek. Legutóbb kedden a Boko Haram terrorista szervezet tagjai legalább 69 embert gyilkoltak meg Borno államban.

A Boko Haram Nigériában 2002-es megalakulása óta csaknem 27 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése.

Hirmagazin.eu

ElőzőFolyamatos a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése
KövetkezőGál Pál Zoltán a fényről az alagút végén, az új utazási szokásokról és a turizmus hangyáiról
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás