7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárIstenes Bence lesz a német X-Faktor műsorvezetője

Istenes Bence lesz a német X-Faktor műsorvezetője

Nemzetközi sztár lett Istenes Bencéből. Igazán neves műsor házigazdája lesz Németországban, azaz teljesül az álma, amire már régóta vágyott.

Istenes Bence már régóta arról álmodott, hogy a szívéhez nagyon közel álló X-Faktort nem csak Magyarországon, hanem Németországban is vezethesse. Istenes Bence az X-Faktor alatt ismerkedett meg szerelmével és gyermekei édesanyjával, Csobot Adéllal, és jó pár évadon keresztül találkozhattak vele szombat esténként a nézők.

Mióta Kölnbe költöztek, sok szerepet kapott már a német tévéknél, de a hazai műsorokban is feltűnt, mostanra pedig elérte, amiért ennyi kilométerre költöztek otthonuktól: megkapta a műsorvezetői szerepet Németország egyik legnézettebb műsorában.

Istenes Bence rajongói biztosak benne, hogy németül épp olyan szórakoztató és ügyes lesz a szerepben, mint magyarul. A magyar X-Faktorban Kiss Ramóna vette át a helyét a tavalyi szériában, és idén is ő lesz a tehetségkutató háziasszonya.

A műsor augusztusban indul, így csak kevés ideje lesz kipihenni a Survivor című műsor forgatása okozta fáradalmakat, ugyanis Bence nemrég tért haza a Fülöp-szigetekről, ahol 2 hónapig dolgozott.

– A családdal nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, sokat voltunk külön Adéllal, és volt rengeteg mélypontunk is. Ebben az időszakban volt sok rosszakaróm, irigyem, voltak, akik kinevettek, akik nem hittek bennem, és olyanok is, akik hátráltattak, de egy percig sem adtam fel, hiszen évekkel ezelőtt az RTL Magyarország támogatásával tudtam felvenni a kapcsolatot a németországi partnercéggel és megkezdeni külföldi karrierem felépítését. Azt, hogy egy ilyen nagyszabású műsorral debütálhatok Németországban, álmomban sem gondoltam volna. Elmondhatatlanul boldog vagyok, s mindent megteszek majd, hogy kint is olyan sikereket érhessek el, mint itthon.

Bence hozzátette, Magyarországon és Németországban is szeretne helytállni, és igyekszik úgy alakítani mindent, hogy családjának is a legjobb legyen.

Forrás: The News

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem