Nem, nem elírás a cím. Hanem vágy, remény, wishful thinking… és egy kis politikai fejtegetés. No, nem mintha ne sajnálnám szívből Novák Katalin távozását. A legjobb köztársasági elnökünk volt. Áder Jánossal semmi baj nem volt, de kicsit sótlan, Schmitt Pál egy jópofa vicc (ami aztán kicsit rosszul sült el), Sólyom László egy fafejű jogász volt, Mádl Ferenc szintén jogász alkat, végtelenül tisztességes, de nem volt dinamikus (nyilván az életkorából is adódóan), Göncz Árpád pedig egy hiú, önmaga hatása alá került, a pozícióját élvező és azzal visszaélő pártkatona és báb volt, de nevezhetjük egyszerűen alkotmánysértő gazembernek is. (Az ügynökmúlt alapos gyanújáról nem is beszélve.)
Novák Katalin valójában tökéletes, az idők hangjára is kiválóan rezonáló államfő volt. Nem csak becsületes, tisztességes, végtelenül elkötelezett volt a hazája és a munkája iránt, nem csak őszintén és hitelesen viselte szívén a gyermekek, a családok, a magyarság gyarapodásának ügyét, de tökéletesen „comme il faut” is volt. Azaz, megfelelt a mai nemzetközi politikai mainstream, a progresszió azon (íratlan) kívánalmainak is, amiket a vezető politikusokkal szemben támasztanak. Fiatal, csinos, szimpatikus, és nő – írta a pestisracok.hu