14.7 C
Budapest
2024. május. 9. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekIsten éltessen, Budapest! 150 éves lett az egyesített főváros, az ország szíve.....

Isten éltessen, Budapest! 150 éves lett az egyesített főváros, az ország szíve.. – videó

Az ország szíve. A magyarság fővárosa. És nekünk a világ legszebb nagyvárosa.

Százötven éves lett Budapest, korábban Pest és Buda külön városok voltak. A népességrobbanás a technikai fejlődés azonban kikövetelte az egyesülésüket. Nem egyik napról a másikra történt, hanem hosszas folyamat volt, évekig elfoglalták magukat vele a törvényhozók és a bürokraták.

Egy éven át vitáztak

Két évvel korábban, 1871. március 18-án Tóth Vince belügyminiszter összehívta az akkor még két külön város küldötteit. A pesti polgármester elutasította az elképzelést, a belügyminiszter novemberben beterjesztette a törvényjavaslatot, amiről egy éven át vitáztak a képviselők.

A képviselőház elé 1872. november 26-án került az előterjesztést. Főispán került volna a főváros élére, általános felzúdulást keltve, és csak akkor fogadták el a képviselők, mikor átkeresztelték főpolgármesterre Budapest első emberének titulusát. Ezután felgyorsultak az események, főrendiház elfogadta 1882 december 22-én Ferenc József szentesítette a törvényt.

Januárban 34 tagú bizottság ült össze, hogy kidolgozza a szervezeti változtatásokat. Októberig üléseztek, és többek között 10 kerületre osztották fel Budapestet. Közben szeptember 25-26-án törvényhatósági, vagyis önkormányzati választást tartottak, október 25-én pedig összeült az első közgyűlés a Vigadó épületében.

j8vktkpturbxy8ynzc5m2nmzmy3mty0zwjhzmy0mzrmmdzhnmezm2i3nc5qcgerlqlnaugawsm
Kamermayer Károly 23 évig volt Budapest polgármestere / Fotó: Wikipédia

Főpolgármesterré Ráth Károlyt, polgármesterré (mert külön ilyen is volt akkor Budapesten) Kamermayer Károlyt választották, aki 23 éven keresztül, a haláláig állt Budapest élén. Gerlóczy Károly és Kada Mihály lettek az alpolgármesterek.

Politikus a szépunoka

Kamermayer Károly szépunokája ma az LMP parlamenti képviselője, Csárdi Antal.

– Tinédzser koromban gyakran gyakran emlegettük őt a nagy családi döntések előtt. A fontos családi ügyeket közösen vitattuk meg, és én 15 évesen ugyanúgy részt vehettem benne, mint a 13 éves öcsém és a 18 éves nővérem. A mi kupaktanácsunk működése nagyon emlékeztetett a XIX. század második felében Kamermayer Károly, vagyis a szépapám kezdeményezésére életre hívott fővárosi egyletekére. Annak idején ezekben vitatták meg a fővárosi fejlesztések irányvonalát, és mi is egyletnek, családi egyetlen hívtuk a miénket annak ellenére, hogy nálunk otthon a végén nem volt szavazás – idézte fel Csárdi Antal.

uaaktkpturbxy84otazmmuwndnkotzhnzjkmmjjothlotdkotizywu3ni5qcgerlqlnaugawsm
Kamermayer Károly szépunokája az LMP parlamenti képviselője, Csárdi Antal / Fotó: Fuszek Gábor

Mint mondta, mindig is tudta, milyen neves felmenőjük van, de ezzel sosem dicsekedett az iskolában, mert amikor például az anyja nevét diktálta be valahol, nem kapták fel az emberek a fejüket a Kamermayer hallatán.

ymektkpturbxy9iztrjnmjlmtqwyjm0mwnkotfimtqyowq4nzmxymq5zc5qcgerlqlnaugawsm
Ilyen volt a Keleti pályaudvar és környéke 1900 körül / Fotó:-Fortepan Kiss László

– Nem miatta lettem politikus. Legfeljebb csak annyi köze lehet hozzá, hogy abban szocializálódtam, hogy döntések érdemi viták eredményeképp születnek, és ez biztosan elmozdított a közélet irányába. Ez az én szépapai örökségem, kézzelfogható családi ereklyénk nem maradt fenn Kamermayer Károlytól. De talán fontosabb ezeknél, hogy mindig próbáltam úgy élni, hogy méltó legyek hozzá – jegyezte meg a szépunoka.

swuktkpturbxy83zthlmddhywrimzljnwm3mwywzjaynjg4odg5m2qzns5qcgerlqlnaugawsm
A Széchenyi tér 1900-ban / Fotó: Fortepan Budapest Főváros Levéltára Klösz György fényképei

Kamermayer Károly főpolgármestersége idején még jócskán más arca volt Budapestnek. A budavári sikló már megépült, de még lóvasút járt sokfelé, a Margitszigeten is. Elkészül a Margit-híd és kiépült a Nagykörút is. A főváros első első embere a millenniumi világkiállítást még láthatta és a kisföldalattival is utazhatott, a két világháború azonban már az ő halálát követően pusztított a városban.

A legidősebb díszpolgár

Az idén 102 éves Keleti Ágnes olimpiai tornászbajnok mindössze 48 évvel fiatalabb az egyesült Budapestnél. Ő a főváros legidősebb díszpolgára, két éve kapta meg a kitüntetést.

dagktkpturbxy8xn2rmnzbkognlnjk0mwy0zdq3zdbhnjvmmdg1mznjys5qcgerlqlnaugawsm
A 102 éves Keleti Ágnes olimpiai tornászbajnok Budapest legidősebb díszpolgára / Fotó: Róth Tamás

– Szokták mondani, hogy modern világváros lett, de szerintem Budapest mindig az volt. És bár sokat éltem távol, mindig Budapest volt a szívemhez legközelebb álló hely a világban. A Rákóczi téren születtem, az Erzsébet téren jártam az evangélikus gimnáziumba, 1956-ban a Margitszigetről indult velünk a busz Prágába, onnan mentünk a melbourne-i olimpiára – tolmácsolta Keleti Ágnes szavait sajtótitkára, Róth Tamás.

A bajnok kora ellenére rendszeresen sétál a belvárosban, a Vörösmarty tér, az Erzsébet tér környékén, és még mindig rácsodálkozik, hogy Budapest milyen szép város. A Duna-part is megannyi emléket idéz fel: fiatal korában a szüleivel a Lupa-szigetre jártak evezni.

htrktkpturbxy8zn2fknti5mzm5ogzhzmfkzme2ndnlndgzmjawyjkwzc5qcgerlqlnaugawsm
Keleti Ágnes 1940-ben 19 évesen Budapest belvárosában / Fotó: Keleti Ágnes Magángyűjtemény

Keleti Ágnes a saját szemével láthatta, milyen pusztítást végzett a II. világháború szeretett városán. A hidakat a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta, és az 52 napig tartó ostromban a mintegy 40 ezer épület negyed maradt épen. 11 évvel később, 1956-ban a szabadságharc leverése során mintegy 500 ház rongálódhatott meg, többnyire a belvárosban, közülük több menthetetlenül.

A legfontosabb dátumok

1875 – Felépült a Népszínház, a későbbi Nemzeti Színház a későbbi Blaha Lujza téren

1876 . Felavatják a Margit hidat

1896 május 2. Elindult a kisföldalatti

1897 – Elkészült a Ferenc József (ma Szabadság) híd

1904. – Elkészül az Országház

1910 Elektromos közvilágítás az Andrássy úton

1912 Megnyílik a Széchenyi fürdő

1914 Elindul a villamos az Erzsébet hídon

1920 November 22. – Megnyílt a Corvin mozi

1922. december 27. – Megalakult a BKV elődje a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság, a Beszkárt

1924 július – Üzembe helyezik az első nyilvános benzinkutat a Szabadság téren és a Baross téren

1925 – Elindult a Magyar Rádió

1926 – Megnyílik a Corvin áruház

1931 – Megnyílik a Margit-szigeti Sportuszoda

1944. március 20 – Német csapatok megszállják az országos

1944 . április 3. Budapestet brit és amerikai repülők bombázzák

Videó

1944 november – Budapest ostrom alatt

1949. Sztálin 70. születésnapján elindul a 70-es troli

1950. Hét megyei város és tizenhat nagyközség hozzácsatolásával létrejön a mai Nagy-Budapest

1950. Elkezdik építeni a 2-es metrót

1950. Leninről nevezik el a nagykörutat

1952. Megnyílik a Népstadion

1962 Gyalogos aluljáró nyílik az Astoriánál

1964 Lebontják a Nemzeti Színházat a Blahán

1968. Létrejön a BKV

1970. Megnyílik a Libegő

1970. Elindul a 2-es metró a Déli pályaudvar és a Deák tér között

1972. Az Örs vezér térig jár a 2-es metró

Mi jut eszébe a városról?

Kővári Lilla: – A történelem, gazdaság, szépség, szabadság valamilyen szinten. Az interneten láttam, szóval tudtam, hogy holnap lesz Budapest évfordulója

sskktkpturbxy82zdbkodhkzdvjngm0zmuwmgzhyjuwogu0y2zhowjmny5qcgerlqlnaugawsm
Árpád: – Szép, gyönyörű, tökéletes. Nem tudtam, hogy most lesz az évforduló / Fotó: Fuszek Gábor
rhhktkpturbxy8wm2ezmdy0ytvkm2u2ztuwmmvkm2uyy2rjnwvlzte5yy5qcgerlqlnaugawsm
Okron Erzsébet: – Budapest a főváros, ahol születtem, ahol éltem, ahol élek és nagyon sokat jelent. Tudtam, hogy a napokban lesz az évforduló, már nézegettem a programokat is

Törőcsi Dóra: – Nekem az otthonom, és azért jelent sokat, mert 10 hónappal ezelőtt a Kanári-szigetekről tértem vissza, 10 év után. Nagyon vágytam haza

Suller Anna: – Ide járok egyetemre, szóval nekem leginkább az egyetem. Ezenkívül a kulturális sokszínűség, illetve az, hogy rengeteg lehetőség van itt boldogulni és továbbtanulni

Nyitókép: HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem