Home Főhírek Belföldi hírek Ismét tiltakoztak a Corvinus budai campusának elcsatolása ellen

Ismét tiltakoztak a Corvinus budai campusának elcsatolása ellen

Vonulásos tüntetésen tiltakoztak hallgatók és oktatók a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai campusának a gödöllői Szent István Egyetemhez tervezett csatolása ellen kedden este a fővárosban.

hirmagazin_2015-09-09_062914
A tiltakozók – akiknek létszáma a szervezők becslése szerint meghaladta az ezret – a budai campus Villányi úti épületegyüttesénél gyülekeztek, ahol Fodor Marietta, a Corvinus egyetem élelmiszertudományi karának tanára azt mondta: nem látnak szakmai érveket és indokokat a tervezett változtatások mögött.
A campus bejáratánál aláírásgyűjtő pultokat is állítottak, ahol a diákok a „rendszerbontó népszavazást” támogathatták.

Ezt követően a hallgatók a pesti campus Fővám téri épületéhez vonultak át. A tiltakozók „Nem adjuk a Budai Campust! feliratú molinót és táblákat tartottak a magasba. Többek kezében zöld lufi volt, és a „Nem hagyjuk, nem hagyjuk! Nem hátrálunk meg! Semmit rólunk, nélkülünk!” jelszavakat skandálták, autonómiát követeltek és csatlakozásra biztatták az embereket.
Gulyás Balázs, akit a BCE hallgatójaként mutattak be – az internetadó elleni tüntetés budapesti szervezője, valamint a rendszerbontó népszavazás egyik kezdeményezője volt -, arról beszélt, hogy a kormány jobb felsőoktatást ígért, de elvonták a források egyharmadát.

Hozzátette: azt ígérték, hogy a budai campus sértetlen marad, erre a felsőoktatásért felelős államtitkár garanciát is vállalt, de az elmúlt harminc hónapban már a harmadik államtitkárnál tartanak. Kitért arra is, hogy a BCE szenátusa nyáron egyhangúlag ellenezte a tervezett átalakításokat, és azt mondta: az elképzelés az egyetemi autonómia sárba tiprása.

A tüntetés utolsó állomása az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete volt, ahová már sötétben érkeztek meg a demonstrálók, akik megtöltötték az utca Szemere utca és Honvéd utca közötti részének kétharmadát.

Mészáros Tamás, a BCE volt rektora úgy fogalmazott: az integráció 100 százalékos volt a budai és pesti campus esetében, és aki azt mondja, kudarc volt, az nem érti a helyzetet. Nem az a mérce, hogy hány tanszéket sikerült összevonni – mondta, hozzátéve: a BCE az ország egyik vezető egyetemévé vált. A tervezett változtatásokat eleve kudarcra ítéltnek tartotta, és úgy látta: a rossz döntések következményeit a hallgatók fogják megszenvedni. Az érintett karok a BCE-n értek el eredményeket és itt szeretnének maradni – hangoztatta.
Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem docense szintén kiállt az intézmény egysége mellett és azt mondta: nem talált értelmes célt, amely indokolná az átszervezést. Deák Dániel az Oktatói Hálózat képviseletében a hatástanulmányokat hiányolta.

A tüntetésen többen aggodalmuknak adott hangot a budai campuson található arborétum sorsa miatt is.

A hallgatók hétfőn kora délután már tartottak egy demonstrációt az intézmény ünnepi tanévnyitó szenátusi ülése előtt.

A BCE szenátusa szerda délelőtt tárgyal a felsőoktatási államtitkárság javaslatáról. A tárca vezetője döntését várhatóan a hét végéig meghozza a tervezett átalakításokról.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás