hirmagazin_2015-09-01_170134
Az elmúlt harmincöt évben nem látott szintre nőtt a naponta vagy majdnem naponta marihuánát fogyasztó egyetemisták aránya az Egyesült Államokban, és ma már inkább szívnak füves, mint hagyományos cigarettát – derült ki egy friss felmérésből.

A Michigani Egyetem Monitoring the Future elnevezésű felmérésében megkérdezett egyetemisták mintegy hat százaléka mondta, hogy minden nap vagy majdnem minden nap él a könnyű droggal, ami jelentős növekedés a 2007-ben mért 3,5 százalékhoz képest, de elmarad az 1980-ban feljegyzett 7,2 százaléktól. A kevésbé rendszeres marihuánafogyasztás aránya is növekszik, habár nem ilyen jelentősen.

Viszont a válaszadóknak csak öt százaléka vallotta magát kemény dohányosnak, ami jelentős csökkenés az 1999-es 19 százalékhoz képest.

„Egyértelmű, hogy az elmúlt hét-nyolc évben növekedett a marihuánafogyasztás mértéke a nemzet egyetemistáinak körében” – mondta Lloyd Johnston, a tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy mindez összhangban van a végzős középiskolásoknál tapasztalt növekedéssel.

A szakemberek szerint a marihuánafogyasztásra vonatkozó törvények lazítása országszerte valószínűleg hozzájárult a – könnyű drogra egyre inkább ártalmatlan szerként tekintő – tinédzserek és fiatal felnőttek fűhasználatának növekedéséhez.

A tanulmány szerint a 19-22 éves végzős középiskolások 35 százaléka vélte úgy 2014-ben, hogy a rendszeres fűfogyasztás veszélyes, míg 2006-ben ez az arány még 55 százalék volt.

Colorado és Washington állam 2012-ben engedélyezte a szer rekreációs használatát, majd Oregon, Alaszka és a szövetségi fővárost magában foglaló Columbia kerület is követte a példát.

A különböző tiltott szerekkel élő egyetemisták aránya tavaly 41 százalékra emelkedett – 2006-ban 34 százalék volt -, ugyanakkor bizonyos szerek, például a szintetikus marihuána fogyasztása 0,9 százalékra csökkent 2014-ben, a három évvel korábban mért 7,4 százalékról. (A 2011-es felmérés először tartalmazott szintetikusmarihuána-fogyasztásra vonatkozó kérdést.) A heroin és az LSD-használat mértéke továbbra is alacsony maradt.

Az amfetaminok és az ecstasy még mindig népszerűek az egyetemisták körében, de használatuk csökken. A kokain ugyanakkor kezd visszatérni az egyetemi kampuszokra: 2014-ben a diákok 4,4 százaléka mondta, hogy élt a szerrel az elmúlt 12 hónapban, míg 2013-ban ez az arány 2,7 százalék volt.

Az 1980 óta évente elkészített felmérés idén 1000-1500 nappali tagozatos egyetemista bevonásával készült.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu