6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldIsmét megjelent az ebola Kongóban

Ismét megjelent az ebola Kongóban

Ismét felütötte a fejét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban: egy újabb fertőzésről adott hírt kormány pénteken, két nappal az előtt, hogy hivatalosan kihirdette volna a járvány végét.

Az ebolás beteget a kelet-kongói Észak-Kivu tartomány Beni városában azonosították. Ugyanez a település volt a legutóbbi járvány gócpontja. Röviddel a fertőzésről szóló kormányzati bejelentés után a helyi hatóságok közölték, hogy a beteg meghalt.

A nyugat-afrikai országban 52 napja nem betegedett meg senki ebolában.

A legutóbbi járvány, amely az ország történetének második legsúlyosabb ebolajárványa volt, 2018 nyarán kezdődött, közel másfél évig tartott, és 2200 emberéltet követelt.

Az afrikai ország keleti határvidékén több mint 3400-an kapták el a kórt.

Március 3-án nyilvánították egészségesnek az utolsó beteget, és a kinshasai kormány azt tervezte, hogy vasárnap jelenti be a járvány végét. Kongót hivatalosan csak akkor nyilvánítja az Egészségügyi Szervezet (WHO) ebolamentessé, ha 42 napig nem történik újabb fertőzés.

Az ebolajárványok vége felé nem ritka az újabb esetek előfordulása, és ez nem jár feltétlenül a betegség újbóli elszabadulásával.

Kutatók szerint az ondósejtekben akár 550 napig is megmarad ebolavírus.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO etióp főigazgatója közölte pénteken a Twitteren: a szervezet arra számít, hogy újabb megbetegedések lesznek az országban, és felkészült arra, hogy reagáljon rá. Mike Ryan, az WHO rendkívüli helyzetekkel foglalkozó hivatalának vezetője megjegyezte, hogy az eset egyfajta lecke az új koronavírus okozta világjárvány kezeléséhez, és nem lehet „kilépési stratégiáról” beszélni, amíg nem sikerült ellenőrzés alá vonni járványhelyzetet, és mindig késznek kell lenni egy újabb járvány kitörésére.

A hatalmas kiterjedésű afrikai országban a koronavírus okozta COVID-19 betegség is terjed.

A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint az országban 215 fertőzöttről tudnak a hatóságok, 20 haltak bele a kórba, és 13-an gyógyultak meg.

Címlapkép: Jungnickel/ullstein bild via Getty Images

portfolio, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem