Mészáros Árpád Zsoltnak jelenleg igazi kihívás az élet, ugyanis folyamatosan azon kell ügyködnie, hogy egyszerre elég legyen csak egy helyen jelen lennie. A musicalszínész négygyermekes családja és munkája mellett éttermet is vezet.

Így érthetően a rendelkezésére álló napi 24 óráját percre pontosan be kell osztania!

Zsolt és párja, Brigi nemsokára össze is házasodnak. Brigi jegygyűrűjében 26 kő csillog, ami az életkorára utal, míg MÁZS olyan gyűrűt kapott, amelyben 4, de számára annál értékesebb kő foglal helyett, mivel azok imádott gyermekeit jelképezik.

Brigivel még a közös munkahelyükön szerettek egymásba MÁZS-al. Két és fél évvel gyermekük, Árpi születése után pedig úgy gondolják, hogy itt az ideje örök hűséget esküdni egymásnak.

Brigit egyébként MÁZS nagyobb gyermekei is befogadták a családba, s ő is nagyon boldog, hogy ilyen nagy családba csöppent.

– Brigi nálunk a ’titokláda’. Bendegúz (21) barátként tekint rá, olyasmiket is megbeszél vele, amiket velem nem. Rózsát (11) pedig táncolni is tanítja, cinkostársak időnként – avat be a családi titkokba a színész.

– Imádok a családommal lenni, ezért már kevesebb munkát vállalok, mint korábban – ígéri MÁZS, aki az ünnepekre próbálja összehozni az egész családját.

Forrás és képek: Blikk

ElőzőEnyhítésért fellebbezett a barátnőjét meggyilkoló Oscar Pistorius
KövetkezőVégre, itt az ujítás! Így lehet elolvasni a Facebook-üzeneteket úgy, hogy arról a másik ne tudjon..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza