15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldIsmét égtek az őrtüzek Székelyföld autonómiájáért

Ismét égtek az őrtüzek Székelyföld autonómiájáért

A koronavírus-járvány miatt korlátozottabb lehetőségekkel, de idén is megtartották Székelyföld autonómiájának napját.

Most is őrtüzek gyúltak Székelyföldön és Magyarországon. Sok helyen egy gyertya meggyújtásával fejezték ki támogatásukat a székely autonómia mellett. Egyúttal a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésre is felhívták a figyelmet. Az aláírásgyűjtés november 7-ig tart – hangzott el az M1 Híradója.

Százak gyűltek össze zászlókkal és transzparensekkel Sepsiszetgyörgyön a Székely autonómia napján. Miután beesteledett fákjával gyújtották meg az őrtűzet, amely több méter magasan lángolt a vásros határában.

Közben óriási lánggal égett a máglya Makfalva egyik domboldalában is. A helyiek körbeállták a tüzet, így énekelték el a magyar és a székely himnuszt is. Azt mondták: az a céljuk, hogy a távolból is lássák, a nemzeti régiók nem a fejlődés kerékkötői, hanem Európa rejtett erőforrásai.

Október utolsó vasárnapja 2015 óta Székelyföld autonómiájának napja.

Idén a vírushelyzet miatt ugyan a programok nagy részét le kellett mondani, de több határon túli településen idén is felhívták a figyelmet a követelésekre. Az őrtüzek mellett a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát is felolvasták, ebben többek között azt kérték az Európai Uniótól, hogy vizsgálja felül az önrendelkezési jogot, mert az túl merev és elavult.

A tűzgyújtások előtt a helyi templomban imádkoztak az autonómiáért, ahol Gábor Áron Árpád lelkész azt mondta: hit nélkül nem lehet eredményes a küzdelem.

Itthon is több település csatlakozott a székely autonómia napjához. Budapesten a Hősök terén mécsesekből rakták ki Székelyföld jelképes határát, így támogatva a régió törekvéseit. Népzenészek és néptáncosok léptek fel, ezt követően lángra lobbantották a lármafákat.

A székesfehérvári Székely kapunál közösen zenéltek és énekeltek, majd mécseseket gyújtottak a résztvevők. Ezt követően pedig fáklyával sétáltak át a városon. A debreceni Nagyerdőben pedig a Székelyek parkjában gyúlt őrtűz, ahol a résztvevők közösen imádkoztak a székely autonómiáért.

Közben már a hajrához érkezett a nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtő akció,

melynek lényege, hogy az uniós pénzek elosztásánál vegyék figyelembe Európa őshonos nemzeti kisebbségeit is, és támogassák a megmaradásukat.

Ahhoz, hogy Brüsszelben foglalkozzanak a javaslattal, hét tagállamból legalább egymillió szignót kell összeszedni, megfelelő területi elosztásban. Mádéfalván a nemzetpolitikáért felelős államtitkár úgy fogalmazott: most nem fegyverrel, hanem aláírással kell küzdeni.

Figyelemfelhívó táblák készülnek Budapesten, így próbálják ösztönözni az európaiakat a petíció aláírására. A kezdeményezés kampányfőnöke elmondta: egyre több civil és híresség is csatlakozik az akcióhoz. Az aláírásokat november 7-ig várják a signiteurope.com weboldalon.

M1

hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work