Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Ismerősétől csal ki több millió forintot (Olvasd el és nézd meg!)

Ismerősétől csal ki több millió forintot (Olvasd el és nézd meg!)

0

Lőfegyverei is voltak annak a gyanúsítottnak, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége Debrecenben fogott el. (2017. 12. 07., csütörtök, Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy egy ismerősének három alakalommal, különböző pénzösszegeket adott kölcsön, azonban a férfi a több mint 6 millió forintból semmit nem fizetett vissza neki és egy ideje már nem tudja őt elérni.

A nyomozók a beszerezett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen 2017. november 21-én, egy debreceni szórakozóhelyen elfogtak.

A rendőrök G. Sándort előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. november 23-án elrendelt.

A nyomozók a gyanúsítottnál tartott házkutatás során két – engedély nélkül tartott – lőfegyvert vagy annak utánzatát, valamint lőszereket foglaltak le, amelyek szakértői vizsgálata folyamatban van.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 63 éves férfival szemben üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, továbbá lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, amelyben további nyomozati cselekmények várhatóak.

Forrás: police.hu

Exit mobile version
Megszakítás