A 20. század egyik legszörnyűbb, a közvélemény előtt jobbára ismeretlen magyar történelmi tragédiáját dolgozta fel a Népirtás Pozsonyligetfalun című, nemrég bemutatott dokumentumfilm.
A Géczy Dávid és Udvardy Zoltán által rendezett alkotás felfedi: a második világháború befejezése után, már békeidőben, a csehszlovák hadsereg katonái 1945 nyarán magyar és német civil lakosokat mészároltak le Pozsony mellett és Morvaország közepén.
Miközben, áttörve a hallgatás falát, szó esik végre a második világháború után a Szovjetunió rabtáboraiba hurcolt magyarok százezreiről, a hazai magyarság nem – s talán a felvidéki sem – szembesült még kellő mértékben a pozsonyligetfalui koncentrációs tábor szörnyűségeivel.
Ott, ahol 1945 nyarán a csehszlovák hadsereg katonái
tankcsapdákba lőtték a pozsonyi és Pozsony környéki német lakosokat és 90 magyar leventét,
ma már autópálya és lakótelep található. A pozsonyi és Pozsony környéki magyar és német lakosság internálótáborát őrző 17. számú gyalogezred katonái, amikor Prágából Pozsonyba utaztak vonatszerelvényükön, még Csehország területén, a morvaországi Prerovban is elkövettek egy tömegmészárlást – derül ki a filmből. A katonák Prerovban leszállították egy másik vonatszerelvény utasait. A vonat főleg Dobsinába hazatérő magyar és német polgári lakosokat szállított.
A katonák hihetetlen brutalitással ölték halomra a másik vonat utasait, közöttük kisgyermekeket és csecsemőket,
sőt hazautazó szlovák vasutasokat is, majd útjukat folytatva vették át Pozsony mellett az akkor önálló településnek számító Pozsonyligetfalun a tábor őrzését.
Szabó József történész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta: „A történet a mai és az akkori társadalmi felfogással, erkölccsel is szembemegy, mivel a gyilkosságokra jóval a német fegyverletétel után, a békeidőben került sor”.
A csehszlovák hadsereg 17. gyalogezredének tisztjei és sorkatonái az eddigi kutatások szerint
ötszáz-hatszáz embert öltek meg a pozsonyligetfalui táborban.
„Az áldozatok többsége német volt, de voltak közöttük magyarok és szlovákok is” – mondta a történészt. Hozzátette, ez a mészárlás a korabeli Csehszlovákia történetében a második legnagyobb tömeggyilkosságnak számít.ű
Szabó József elmondta, míg a gyilkosokról rengeteg információ maradt fent, a nevük is ismeretes, addig az áldozatokról annál kevesebb. Hozzátette, ennek oka az, hogy a gyilkosok tisztában voltak tettükkel és
minden terhelő bizonyítékot igyekeztek nyomtalanul eltüntetni.
A történész arra is felhívta a figyelmet, hogy a tömeggyilkosság helyszínén több hullámban is történtek exhumálások, azonban ezek jegyzőkönyvei, illetve a holttestek eltűntek. Szabó József elmondta, annyit sikerült kiderítenie, hogy a vonatkozó iratokat az 1960-as években megsemmisítették. Hozzátette, munkatársaival felkeresték a pozsonyligetfalui temetőt is, ahol át szerették volna nézni az adott évre vonatkozó feljegyzéseket, ám ezek ki voltak tépve a nyilvántartásból.
Dunajszky Géza író, a film szakértőinek, megszólalóinak egyike – szintén a Kossuth Rádió műsorában – elmondta: több könyvet is írt a levente-katonák sorsáról. Hozzátette: munkája során sikerült találnia egy tanút, aki a teljes kálváriát végigjárta, látta az első kivégzéseket, látta, hogyan zajlanak a kihallgatások, és látta, hogyan erőszakolják meg csoportosan a nőket a fogolytáborban. Dunajszky rámutatott: az említett levente társaival 1945 július 15-én lépte át a tábor kapuját, de július 17-én sikerült onnan megszöknie. Három társával átúszták a Dunát, és Esterházy János gróf segítségével, az általa kiépített hálózaton keresztül szöktek meg Csehszlovákiából Magyarországra, Esztergomba. Az említett tanú e történetét még a halála előtt, a keresztlányának mesélte el – tette hozzá az író.
