Az elmúlt időszakban egyre több, egymástól független beszámoló, jogvédői jelentés és nemzetközi reakció utal arra, hogy Iránban súlyos és rendszerszintű erőszak zajlik a lakosság egyes csoportjaival szemben. A vádak szerint az állami szervek, biztonsági erők és félkatonai alakulatok módszeresen lépnek fel politikai ellenfelekkel, vallási és etnikai kisebbségekkel, valamint tiltakozó civilekkel szemben. Egyre több szakértő és szervezet használja a „népirtás” kifejezést, vagy legalábbis olyan cselekményekről beszél, amelyek kimeríthetik annak jogi fogalmát.
A jelentések szerint a megtorlások nem elszigetelt esetek. Tömeges letartóztatásokról, titkos kivégzésekről, kínzásokról, erőszakos eltüntetésekről és börtönökben elkövetett halálesetekről érkeznek hírek. Családok számolnak be arról, hogy szeretteik nyomtalanul eltűntek, vagy később holtan kapták vissza őket, sok esetben magyarázat nélkül. Több városban a biztonsági erők éles lőszert vetettek be tüntetők ellen, köztük nők, fiatalok és idősek ellen is.
Különösen súlyos vádak érik az iráni hatóságokat az etnikai és vallási kisebbségek kezelésével kapcsolatban. Kurdisztáni területeken, beludzs régiókban, valamint egyes vallási közösségek körében aránytalanul sok halálesetről, razziáról és kollektív büntetésről számolnak be. Jogvédők szerint ezek a műveletek nem pusztán rendfenntartási akciók, hanem tudatos megfélemlítő kampányok, amelyek célja egyes közösségek megtörése és elhallgattatása.
A börtönökben uralkodó állapotok szintén a legsúlyosabb visszaélések közé tartoznak. Volt fogvatartottak beszámolói szerint rendszeres a fizikai bántalmazás, a pszichikai kínzás, az orvosi ellátás megtagadása és a kényszervallatás. Több esetben olyan kivégzésekről érkeztek hírek, amelyeket zárt tárgyalások, bizonyíték nélküli ítéletek és kényszervallomások előztek meg.
A nemzetközi közösség egy része egyre nyíltabban beszél arról, hogy ami Iránban történik, túlmutat az emberi jogsértéseken, és a népirtás, illetve az emberiesség elleni bűncselekmények határát súrolja. Diplomaták, jogászok és nemzetközi szervezetek szerint nem egyedi túlkapásokról van szó, hanem egy olyan rendszerszintű működésről, amelyben az állam apparátusa részt vesz a lakosság megfélemlítésében, megtörésében és fizikai megsemmisítésében.
Irán vezetése minden vádat visszautasít, és azt állítja, hogy belső rendfenntartási műveletekről, terrorizmus elleni fellépésről és nemzetbiztonsági intézkedésekről van szó. A hivatalos kommunikáció szerint a halálesetek „elszigetelt incidensek”, a kivégzések pedig törvényes eljárások eredményei. A külföldi vádakat „ellenséges propagandának” minősítik.
Mindeközben iráni családok ezrei gyászolják eltűnt vagy megölt hozzátartozóikat. Sokak számára nincs jogorvoslat, nincs független vizsgálat, nincs elszámoltatás. A félelem mindennapos: a letartóztatások gyakran éjszaka történnek, ismeretlen helyre viszik az embereket, és hetekig, hónapokig nem adnak róluk hírt.
A kérdés ma már nem csupán az, hogy történnek-e súlyos visszaélések Iránban, hanem az is, hogy a világ meddig marad néma. A népirtás vádja a nemzetközi jog egyik legsúlyosabb kategóriája. Ha bebizonyosodik, hogy az iráni állam tudatosan és rendszerszinten irt vagy semmisít meg csoportokat, az nemcsak regionális, hanem globális következményekkel járhat.
A történelem többször megmutatta: a legnagyobb tragédiák nem egyik napról a másikra történnek. Jeleik először jelentésekben, eltűnésekben, „elszigetelt incidensekben” jelennek meg. Irán kapcsán egyre többen állítják: ezek a jelek már régóta itt vannak.
Miért fél a világ Iránnal szemben? .. Miért nem avatkozik be azonnal senki?
Irán azon kevés országok egyike a világon, ahol szinte minden adott lenne egy nemzetközi beavatkozáshoz – és ugyanakkor minden adott ahhoz is, hogy ettől a világ tartson. Emberi jogi vádak, tömeges megtorlások, regionális feszültségek, atomprogram, fegyveres hálózatok és globális gazdasági kockázatok találkoznak egyetlen államban. Ez az oka annak, hogy Irán nem egyszerűen egy „problémás ország”, hanem a nemzetközi politika egyik legveszélyesebb robbanópontja.
Az Egyesült Államok – ahogyan korábban például Venezuelában – elvileg rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel képes lenne nyomást gyakorolni, sőt akár gyors lépéseket tenni. Irán azonban teljesen más kategória. Nem egy elszigetelt államról van szó, hanem egy olyan regionális központról, amelynek befolyása messze túlmutat saját határain.
Irán szoros kapcsolatokat tart fenn fegyveres és politikai szervezetekkel Libanonban, Szíriában, Irakban, Jemenben és a gázai térségben. Ezeken a csatornákon keresztül közvetett katonai jelenléte van az egész Közel-Keleten. Egy komolyabb beavatkozás Irán ellen nem Iránban maradna: rakétatámadások, dróncsapások, tengeri incidensek és proxyháborúk sora indulhatna el. Amerikai bázisok, szövetséges államok és Izrael azonnal célponttá válhatnának.
Irán emellett nemcsak katonai, hanem világgazdasági fegyverrel is rendelkezik. A Hormuzi-szoroson halad át a világ tengeri olajszállításának jelentős része. Ha ez a térség instabillá válik, az azonnal globális hatást vált ki: üzemanyagár-robbanás, infláció, szállítási zavarok, gazdasági megingás. Itt már nem pusztán regionális konfliktusról, hanem világgazdasági kockázatról beszélünk.
A legnagyobb félelmet azonban az atomprogram jelenti. Irán nukleáris kapacitásai miatt minden belső megrendülés azonnal felveti a kérdést: ki ellenőrzi az atomlétesítményeket, mi történik egy esetleges hatalmi vákuumban, és mekkora a kockázata annak, hogy veszélyes anyagok rossz kezekbe kerülnek. Ez az a pont, ahol katonai, politikai és nemzetbiztonsági szempontok teljesen összefonódnak.
Irán ráadásul nem egy könnyen kezelhető célpont. Több mint nyolcvanmilliós lakosság, nehéz terepviszonyok, erős belső biztonsági apparátus, ideológiailag motivált fegyveres erők és komoly tapasztalat az aszimmetrikus hadviselésben. Egy nyílt beavatkozás nem gyors művelet lenne, hanem elhúzódó, kiszámíthatatlan kimenetelű konfliktus, amely évekre vagy akár évtizedekre köthetné le a beavatkozó feleket.
Mindezt tovább súlyosbítja, hogy Irán mögött ott áll Oroszország és Kína politikai és stratégiai támogatása. Egy iráni válság könnyen nagyhatalmi szembenállássá szélesedhetne, ami már nem csupán a Közel-Kelet, hanem az egész világrend kérdését érintené.
Ezért történik az, hogy a nemzetközi fellépés Irán esetében jellemzően nem nyílt katonai formában jelenik meg, hanem szankciókban, diplomáciai nyomásban, titkosszolgálati műveletekben, kibertámadásokban, proxykonfliktusokban és hosszan elhúzódó tárgyalásokban. A világ nagyhatalmai egyszerre látják a súlyos visszaélések jeleit, és egyszerre mérlegelik egy esetleges beavatkozás következményeit.
Irán így nem egyszerűen egy újabb válságövezet. Olyan pont, ahol minden lépés láncreakciót indíthat el: regionális háborút, világgazdasági megrázkódtatást, nukleáris kockázatot és nagyhatalmi konfrontációt. Ez az oka annak, hogy miközben sokan kérdezik, miért nem lép határozottabban a világ, a válasz legtöbbször ugyanoda vezet: Irán esetében nincs „kicsi beavatkozás”. Ott minden döntés globális következményekkel jár.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha az iráni belső erőszak és megtorlások folytatódnak, annak nemcsak humanitárius, hanem súlyos politikai és biztonsági következményei is lesznek. Egy elmélyülő válság tömeges menekülthullámot indíthat el, amely újabb feszültségeket generálhat a térségben és Európában is. Egy instabillá váló Irán növeli a terrorfenyegetettséget, erősítheti a szélsőséges hálózatokat, és kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki a Közel-Kelet egész területén. Egy ilyen állam megrendülése soha nem marad belügy: láncreakciót indít el szövetségekben, fegyveres konfliktusokban, az energiapolitikában és a világgazdaságban.
A nemzetközi elemzések több lehetséges forgatókönyvet vázolnak fel. Az egyik szerint a jelenlegi állapot konzerválódik: az erőszak, az elszigetelődés és a szankciók világa válik tartóssá. Egy másik forgatókönyv belső destabilizációval számol, amely hatalmi harcokhoz, regionális fegyveres fellángolásokhoz és az állami kontroll meggyengüléséhez vezethet. Ez különösen veszélyes lenne az atomlétesítmények, fegyverraktárak és fegyveres hálózatok feletti ellenőrzés szempontjából. A harmadik út egy lassú, tárgyalásos kényszerpálya, amelyben a nemzetközi nyomás, gazdasági érdekek és belső feszültségek együtt kényszeríthetik ki a változásokat, ez azonban hosszú, bizonytalan és politikailag rendkívül nehéz folyamat.
A történelem egyik legfontosabb tanulsága, hogy a tömeges jogsértések és népirtások ritkán egyik napról a másikra robbannak ki. Hosszú időn át épülnek fel, miközben a világ hozzászokik a jelentésekhez, a számokhoz, az „elszigetelt esetekhez”. A hallgatás, a kivárás és a politikai óvatosság sokszor nem a békét szolgálja, hanem időt ad az erőszak gépezetének. Irán esetében egyre többen figyelmeztetnek arra, hogy a jelek már nem korai riasztások, hanem egy mélyebb, rendszerszintű válság tünetei.
Irán ma nemcsak egy ország belügye. Irán ma egy globális tükör is: azt mutatja meg, meddig hajlandó elmenni a nemzetközi közösség a stabilitás nevében, és hol húzza meg azt a határt, ahol az emberi élet védelme már nem geopolitikai mérlegelés kérdése.
