Hirmagazin
Image default
BulvárEgészség - betegség

Intenzív osztályra került Bodrogi Gyula

Mentő szállította csütörtök reggel Bodrogi Gyulát a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, miután hajnalban fulladozott, nem kapott levegőt.

A nemzet színészének rosszulléte láttán, élettársa, Angéla azonnal értesítette Merkely Béla professzort, a neves szívspecialistát, aki azonnal mentőt küldött.

„Gyuszi hajnalban nem kapott levegőt, fulladozott, nagyon melege volt – mondta az Indexnek Vass Angéla, a színművész párja. Hozzátette: „kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát, és ekkor telefonáltam Merkely professzornak, a Semmelweis Egyetem rektorának, aki a múltkor, május 18-án is gyakorlatilag megmentette Gyula életét. Gyuszi akkor is súlyos légszomjjal küszködött, hasonló tünetei voltak, mint most.”

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán megállapították, hogy bevizesedett a 88 éves színész tüdeje. A vizet leszívták, most az intenzív osztályon ápolják.

„Azt mondja a professzor úr, nincs szó életveszélyről, Gyula meg fog gyógyulni, sőt, ha rajta múlna, már menne haza. Holnap megyek be hozzá, akkor bővebb információkkal tudok szolgálni” – fogalmazott Vass Angéla.

mti, Facebook, vadhajtasok

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Népegészségügyi központ: rohamosan terjed egy veszélyes betegség..

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra