forrás: MTI

Szombaton az első elődöntővel, tíz versenyző bemutatkozásával megkezdődik A Dal 2016. Az ötödik zsűritag idén is a közönség: a nézők ingyenesen szavazhatnak A Dal applikációval és az adások alatt a verseny honlapján, de sms-ben is voksolhatnak kedvenceikre.

Azoknak, akik a korábbi években letöltötték A Dal alkalmazást, csak frissíteniük kell azt. Az idei applikáció IOS, Android és Windows Phone rendszerű készülékeken is használható, letölthető az App Store, a Google Play és a WP áruházból. Az alkalmazás első használata előtt regisztrálni kell, ezt érdemes már jóval az adás előtt megtenni – szerepel a műsor kommunikációjával megbízott cég közleményében.

Ingyenesen lehet szavazni A Dal jelöltjeire
Csoportkép a résztvevőkről a Dal 2016 30 elődöntősének bemutatásán a budapesti A38 hajón 2015. december 15-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az alkalmazás használata egyszerű, az adás kezdetekor csak be kell lépni és a pontozás/szavazás menüre kattintva értékelhetők az adásban látható dalok. A pontozás és a szavazás kezdetét és lezárását a rendszer mindig jelzi – olvasható az összegzésben. A Dal applikáció azonban nemcsak pontozásra, szavazásra használható, hanem külön menüpontban megtalálható minden versenyző és zsűritag adatlapja, biográfiája is, adás után pedig megtekinthető, hogy ki hány pontot kapott a zsűritől és kik a továbbjutók.

Megújult a verseny weboldala, hangsúlyosabb szerep kapnak a versenyzők, az extra anyagok és a kulisszavideók. A versenyzők adatlapjára kattintva meghallgathatóak a dalok, továbbá újra megtekinthető valamennyi interjú, extra anyag és a produkció is. Akinek nincs okostelefonja, de szeretne ingyenesen pontozni és szavazni A Dal 2016 versenyzőire, azt a mediaklikk.hu/adal weboldalon teheti meg, ehhez is regisztrálni kell. Ezzel a regisztrációval az applikáció is használható, viszont ha az egyik felületen pontozott egy dalt a felhasználó, akkor a másikon már nem teheti meg, produkciónként csak egy szavazat adható.

A weboldalon minden elődöntő előtt, hétfőtől péntekig naponta két-két előadót mutatnak be. A Dal 2016 Facebook oldalán az extra tartalmak mellett elindult a nyereményjáték, amellyel páros belépőket lehet nyerni a szombati esti élő adásokra.