Egy kínai gyártó dobta piacra a készüléket.
Olyan okostelefont fejlesztett ki az iKKO nevű kínai vállalat, ami globális mobilnethozzáférést biztosít, illetve beépített MI-funkciókkal (mesterséges intelligencia) is rendelkezik – írta meg a HVG.
A MindOne Pro nevet kapott ultrakompakt okostelefon 4,02 hüvelykes AMOLED kijelzővel rendelkezik. 86 x 72 mm-es méretével könnyen elfér a tenyérben vagy a zsebben.
A NovaLink nevű vSIM (virtuális SIM) rendszer a cég közlése szerint 60 régióban teszi lehetővé az adatkapcsolatot.
Ennek segítségével a telefon beépített MI-funkciói, mint a fordítás, illetve olyan alapszolgáltatások, mint a Google Térkép érhetőek el. A telefon az Android 15 mellett egy másik rendszert is futtat, amely olyan feladatokra specializálódott, mint a hangfelismerés vagy a szöveges összefoglalók készítése. A gyártó ígérete szerint a szoftver nem gyűjt adatokat és nem jelenít meg reklámokat.
A hardveres alapokat 8 GB RAM és 256 GB belső tárhely adja, a fotókat pedig egy 50 megapixeles, szelfikhez felhajtható kamera készíti. A MindOne Pro-hoz egy „Snap-In” nevű, mágnesesen csatlakoztatható kiegészítő tok is vásárolható. Ez egy fizikai QWERTY billentyűzettel, egy extra akkumulátorral és egy 3,5 mm-es jack-csatlakozóval bővíti a telefont.
Az akkumulátor kapacitása 2200 mAh, ami a kiegészítővel további 500 mAh-val növelhető. A gyártó ígérete alapján már a beépített akkumulátor is 16 órányi videolejátszásra biztosít elegendő energiát.
A készülék 150 ezer forintos áron rendelhető meg Magyarországra a gyártó weboldaláról, a telefon érkezése decemberben várható.
A tágabb piaci környezetet tekintve a MindOne Pro egy olyan évben jelenik meg, amikor az okostelefon-piac növekedése az előző évhez képest várhatóan lassabb lesz. Az International Data Corporation (IDC) februári előrejelzése szerint 2025-ben 2,3 százalékos éves növekedés várható a 2024-es 6,1 százalékos bővülés után.
Az Android operációs rendszert futtató készülékek (mint amilyen a MindOne Pro is) kiszállításai idén várhatóan gyorsabban nőnek, mint az iOS-eszközöké. A jelentés az okostelefonok idei átlagos eladási árát 434 dollárra becsüli, az iKKO készüléke az USA-ban most 429 dolláros áron kapható.
Kapcsolódó:
Ez várható idén a mobilpiacon:
Idén 1,26 milliárd okostelefon kiszállítására kerülhet sor globálisan, ami 2,3 százalékos növekedés 2024-hez képest, amikor a bővülés erőteljesebb, 6,1 százalék volt – áll az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében.
Az IDC azzal számol, hogy az Android operációs rendszerre épülő okostelefonok kiszállítása gyorsabban fog növekedni, mint az iOS rendszeren futó eszközöké – éves szinten 2,5 százalékkal, szemben az 1,8 százalékkal.
A jelentés összeállítói szerint az Android okostelefonok kiszállítása Kínában 5,6 százalékkal nő, míg az iOS-rendszerűeké 1,9 százalékkal csökken.
Az iOS-rendszerű telefonok kiszállítása ugyanakkor erőteljes nőhet a feltörekvő piacokon, így például Indiában 18 százalékos, Indonéziában pedig 9 százalékos bővülésre lehet számítani.
Az IDC szerint az Egyesült Államok okostelefon-piaca 3,3 százalékkal nő az idén annak ellenére, hogy a Kínából származó áruimportra bevezetett 10 százalékos vám miatt drágulnak a készülékek.
Az IDC becslései szerint az okostelefonok idei átlagos eladási ára 434 dollár lesz, minimálisan magasabb a tavalyinál, és gyakorlatilag alig változik 2029-ig, amikor 424 dollár lehet.
