13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekIngyen kötelesek függetleníteni a mobilt a szolgáltatók

Ingyen kötelesek függetleníteni a mobilt a szolgáltatók

A mobilszolgáltatók kötelesek lesznek október 24. után a határozott idejű szerződések lejártát követően ingyen feloldani a csomagban adott mobilkészülékek kártyafüggését – írja a hétfői Magyar Nemzet.

A Telenor úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az új előírások valójában nem okoznak gondot, mivel függetlenítést most is végeznek. Mindössze annyi változik, hogy nem kérnek majd pénzt a szolgáltatásért.

A Vodafone-nál az lesz a gyakorlat, hogy a készülék hálózati függetlenítését az ügyfeleknek kell elvégezniük – most is és a jövőben is. A társaság kérésre az ügyfél címére postai úton juttatja el a hálózati zár feloldásához szükséges kódot.

A Telekom a részletekről később ad felvilágosítást, de a jogszabályi előírásoknak meg fognak felelni – ígérték.

A függetlenítés ára jelenleg – a hűségidő lejárta, azaz a készülék megvásárlása után is – eltérő a különböző szolgáltatóknál. A Telekom 15 ezer forintot kér a feloldásért, a Telenornál fele ennyit kell fizetni. A Vodafone-nál számításba veszik, hogy a szerződés mikor köttetett, így egy éven belül húszezer, a szerződés második évében tízezer, ezt követően 2500 forint a tarifa. Akinek tehát nem sürgős, érdemes kivárnia az új jogszabály hatálybalépéséig hátralévő bő két hónapot.

Forrás: 168ora.hu

Kép: 24.hu, kutyu.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work