-0.5 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Ingatlanpiaci elemzés a Hirmagazin.eu online médiától

Dátum:

Megosztás:

Néhány év alatt megtérül a lakásvásárlás, de nem mindegy, melyik városra esik a választás

Az ingatlanpiaci kínálatban megjelenő belvárosi lakásokat elsősorban a fiatalok keresik, míg a családosok inkább nyugodtabb zöldterületre vágynak. Az emelkedő lakásárak miatt ugyan romlott az első lakásukat keresők helyzete, de a válság idején fennálló lehetőségeikhez képest még mindig nincs okuk a panaszra. Ezt ugyanis részben ellensúlyozzák a javuló munkalehetőségek, a növekvő bérek, illetve a lakáspolitikai intézkedések.

Mennyi idő alatt térül meg a lakásvásárlás?

Az utóbbi években mérséklődött a munkanélküliek aránya, ez a tendencia az első lakásuk után kutató 20-30 éves korosztálynál szintén érvényesül. A lakásárak vizsgálatánál meg kell nézni az ehhez viszonyított jövedelmek arányát. Míg 2007-ben több mint 8 évig kellett takarékoskodni, a piac mélypontján ehhez 5 év kellett. Mivel az ingatlanárak növekedése magasabb ütemű volt, mint a kereseteké, ezért 2016-ban 6,3 évnyi jövedelemre volt szükség a lakásvásárláshoz. A jelenleg tapasztalható trendek alapján elmondható, hogy mindössze pár éves időintervallumra is megéri lakást vásárolni. Erről ad információt a fedezeti időtáv, ami megmutatja, mennyi idő alatt térül meg az adott lakás, amennyiben ott élünk. A hitelezési helyzetet, a lakásárakat, valamint a bérleti díjakat figyelembe véve ez jelenleg 2-4 évet takar a fővárosban, vidéki viszonylatban pedig ennél rövidebb intervallumot.

A vidéki nagyvárosokra drágulás jellemző

Az ingatlanpiacon 2015-ben tapasztalt vágtát követően tavaly, illetve idén lényegesen visszafogottabban alakult az áremelkedés. A korábban mutatkozó, 20%-ot elérő drágulás helyett országos szinten egyszámjegyű a változás üteme. E mögött a városok meglehetősen eltérő adataival találkozunk. Egerben, Debrecenben, Pécsen és Nyíregyházán 5-7%-kal, míg Kecskeméten, Budapesten, illetve Szegeden 12-13%-kal bővültek az átlagos négyzetméterenkénti árak. Ehhez képest kiugró volt az árnövekedés Miskolcon, ahol az utóbbi tíz hónapban 29%-os volt a bővülés.

Az átlagos ingatlanárak változása az ország egyes vidéki nagyvárosaiban 2017. január és október között

Nem mindegy, melyik városra esik a választás

Az ingatlanpiaci szereplők elsősorban a jelenleg tapasztalható árszínvonal, nem pedig az árváltozások iránt érdeklődnek. Ebből a szempontból érdemes az egyes ingatlantípusokat külön górcső alá venni. Az első helyen a főváros áll, ahol a listán következő Kecskeméthez, valamint Debrecenhez viszonyítva 27-65%-kal magasabb átlagos Ft/m2 árakra számíthatnak az érdeklődők. A dobogós vidéki nagyvárosokhoz képest a Nyíregyházán, a Miskolcon és a Pécsen eladó családi házak, lakások lényegesen alacsonyabb, mintegy 160-340 ezer forinttal kedvezőbb átlagos négyzetméterenkénti árakon érhetőek el.

Átlagos ingatlanárak az ország egyes nagyvárosaiban (Ft/m2, 2017. októberi adatok alapján)

Nem csak az eladó, a kiadó ingatlanoknál szintén élesek az eltérések. A dobogó tetején ebben az esetben ugyancsak a főváros helyezkedik el, ezt követik a soproni, a pécsi, és a debreceni albérletárak. A szegmensben vidéki viszonylatban 1700 és 1800 Ft/m2 közötti átlagárak tapasztalhatóak, míg Miskolcon ennél alacsonyabb – 1180 Ft/m2 – az átlagos árszint.

Átlagos albérletárak az ország egyes vidéki nagyvárosaiban (Ft/m2, 2017. októberi adatok alapján)

A fiatal pároknál fontos szempont az elhelyezkedés

A lakásvásárlás alkalmával kulcsfontosságú tényező az elhelyezkedés. Ha fiatal párokról van szó, gondolniuk kell a későbbi családalapításból adódó költözésre, amikor az addigi lakóingatlanukat el kell adniuk. Ebből kifolyólag mindenképpen olyan környéket tanácsos választaniuk, ami később felértékelődhet.

Forrás: Ingatlannet.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...