hirmagazin_2015-07-22_063613

A hét végén tesztelik először hajók az új Szuezi-csatornát, amelyet augusztus 6-án nyitnak meg a tengeri forgalom előtt – jelentette honlapján az al-Ahrám című egyiptomi állami napilap kedden.

A szombati próbaüzem során az új csatornán először csak néhány hajó halad végig, majd a két párhuzamos mederben egyszerre indítanak útjára egy-egy kereskedelmi teherhajókból álló konvojt.

A történelmi jelentőségű projektet a 2011-es felkelés utáni kaotikus évek lezárása, illetve a gazdasági és politikai stabilitás helyreállása jelképének is szánják. A munkálatokra a tavaly júniusban hatalomra lépett államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi mindössze egy évet adott az eredetileg tervezett három helyett, emiatt sok megfigyelő kételyét fejezte ki a beruházás megvalósíthatóságával kapcsolatban.

A befektetés költségeit a 193,3 kilométer hosszú csatorna két oldalát összekötő, újonnan épülő hat alagúttal együtt 60 milliárd egyiptomi fontra (több mint 2300 milliárd forint) tervezték.

A Szuezi-csatorna Hatóság elnöke, a hatalmas építkezésért felelős Moháb Mamís altengernagy bejelentette, hogy pénteken befejezik az 1869-ben épült mesterséges vízi úttal párhuzamosan futó, 35 kilométer hosszú meder kiásását, valamint a régi csatorna kibővítését egy 37 kilométeres szakaszon.

Az egyiptomi tévéken rendszeresen futó, a projekt nemzeti jelentőségét hangsúlyozó imázsfilmek mellett a múlt hónapban az ásás kivitelezéséért felelős holland cég, a Royal Boskalis Westminster is megjelentetett egy videót Versenyfutás az idővel címmel, amely arról számol be, hogy a munkálatok során a markolók naponta közel másfélmillió köbméter homokot emeltek ki.

Az augusztus 6-ai megnyitó ünnepségen a tervek szerint látható lesz az a három Rafale-típusú harci repülőgép is, amely egy napja érkezett Franciaországból. Kairó és Párizs februárban ütött nyélbe egy 5,2 milliárd eurós (több mint 1600 milliárd forintos) fegyverüzletet, amelynek értelmében Egyiptom 24 Rafale szuperszonikus vadászgépet, egy FREMM fregattot, valamint a hozzájuk kapcsolódó fegyverzetet vásárol Franciaországtól. A

következő három repülőt jövőre szállítják le, a multifunkciós fregatt már egy hónapja megérkezett.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu