Home Főhírek Gazdaság Indul a hivatásos sofőrképzés

Indul a hivatásos sofőrképzés

forrás: MTI

Mintegy ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter szombaton az ötvenéves Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) jubileumi konferenciáján Balatonvilágoson.

hirmagazin_2015-09-19_155527

Varga Mihály közölte, hogy a mintegy hatezer leendő gépjárművezető részére C, C+E vagy D kategóriájú jogosítványt, valamint az ehhez kapcsolódó alapképzés megszerzésének költségeit fedezik. Hozzátette, a program jól illeszkedik a kormány gazdaságpolitikájához, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a gazdasági növekedés támogatása révén minél többen juthassanak biztos  megélhetést jelentő munkához Magyarországon. A program sikerét előrevetíti, hogy már több mint húszezren jelezték részvételi szándékukat – mondta a miniszter.

 

Exit mobile version
Megszakítás