A Magyar Természetjáró Szövetség igyekszik felhívni a figyelmet a túrázók felelősségére, és olyan, kevésbé ismert útvonalakat ajánl, amelyeken nem kell torlódásra számítani.

Nagy népszerűségnek örvend a természetjárás és a szabad levegőn történő aktív kikapcsolódás a járványhelyzet idején is – közölte a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) az Index érdeklődésére.

A 2020-as év a hazai természetjárás történelmében soha nem látott méretű, minden mutatójában rekordokat döntögető történelmi esztendő volt

– tájékoztatták lapunkat.

Közel duplájára nőtt a kéktúrázók száma, a Magyar Természetjáró Szövetség oldalainak olvasottsága és oldalletöltései is 15-20 százalékkal magasabb értéket mutatnak, mint egy évvel korábban. Az ingyenes applikációjuk letöltése jelenleg 260 ezernél jár, ami minden várakozást felülmúlóan magas szám.

A tavalyi trend nem veszített a lendületéből, a Magyar Természetjáró Szövetség szerint hasonló rekordévre lehet számítani idén is.

Hétvégenként már-már tömegjelenetek zajlanak az ismertebb kirándulóhelyeken, folytatjuk tehát az alternatív túrahelyszínek ajánlását

– tették hozzá. Frissítik online tartalmaikat, illetve további túraajánlatokkal bővítik az eddigiek sorát.

Elindulsz, és mindig menni akarsz majd

A Magyar Természetjáró Szövetség arra számít, hogy ha nyáron lesz is határnyitás a járványügyi korlátozások feloldása miatt, csak kisebb visszaesés jöhet a belföldi túrázásban. Aki ugyanis a járványhelyzet alatt megszerette a természetjárást, az a későbbiekben is visszatér majd a gyalogos országjáráshoz.

Ez a fajta szabadidőtöltés nem csak fizikailag, de szellemi-lelki téren is felüdülést jelent, ráadásul egy olyan Magyarországot ismerhetünk meg az erdőjárás közben, amely vadregényességével, érintetlenségével, csodás tájaival, és kedves kis vendégváró falvaival egy új arcát mutatja meg. Ez egy felejthetetlen élmény, akkor is, ha már lehet majd a világ másik sarkába is utazni. A saját országunk ily módon történő megismerése egy teljesen más dimenziót nyit az utazni, kikapcsolódni vágyók számára

– fejtette ki a Magyar Természetjáró Szövetség.

Az Indexnek küldött válaszukban azt is írták, hogy a kényszerű bezártság idején egyre többeknek támadt kedvük túrázni, felkeresni egy régóta kinézett látnivalót, vagy csak egy könnyű kirándulást tenni a jó levegőn, nem messze a lakhelyüktől.

Olyanok is útnak indulnak, akik a koronavírus-járvány előtt ritkán tették ezt.

Budapesten ezért különösen erősen koncentrálódik a tömeg a népszerű, jól ismert és könnyen megközelíthető zöld területekre:

  • elsősorban a Normafa,
  • a Hármashatár-hegy
  • és a Margitsziget környékére,

így egyre nehezebb elkerülni a tolongást.

Túrázzunk felelősen

Frissen készült és folyamatosan bővülő digitális tartalmaival a Magyar Természetjáró Szövetség enyhíteni kívánja a természetterhelést, a fenntarthatóságra és a túrázók felelősségére is felhívva a figyelmet. A #túrázz felelősen #vigyázzunk egymásra szlogent használva igyekeznek edukálni a természetjárókat a járvány idején.

Összeállítottak egy térképen böngészhető listát azokról a Budapest környéki útvonalakról, amelyeken kisebb forgalom mellett nyílik lehetőség az aktív kikapcsolódásra. Tippekkel segítik azokat, akik szeretnék megúszni a népszerű túrahelyszínek hétvégi zsúfoltságát.

A felületeiken az aktuális járványügyi intézkedések betartására is figyelmeztetnek:

Kizárólag csak egészségesen induljon mindenki kirándulni, továbbá fontos betartani a közterületi maszkviselés és a távolságtartás szabályait. Csak egy háztartásban lévő családtagok, személyek túrázzanak együtt, illetve mindenki vegye figyelembe a túrázás írott és íratlan szabályait (szemét hazavitele, vendégként viselkedés az erdőben, lehető legkisebb ökológiai lábnyom hagyása).

Keresik az ismeretlen terepet

A Természetjáró.hu oldalon található közel 700 túraútvonal közül 2020-ban a legnépszerűbbek között volt

  • az Országos Kéktúra,
  • a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra
  • és az Alföldi Kéktúra.

Az egynapos kirándulások közül a Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység bizonyult kedvelt célpontnak, de népszerűnek számított a Bakony, a Balaton környéke, a Mátra, Mecsek, és a Gerecse is.

Az idei tavaszi túraszezon megérkeztével elsősorban az eddig ismeretlen terepek, úti célok felé fordulnak a kirándulók, elkerülendő a zsúfoltságot és a tömeget.

Sokan választják a több generációnak is alkalmas túrákat, ahol a nagyszülők és az unokák szabad levegőn, de együtt lehetnek, biztonságban.

Az idei év eddigi legkedveltebb „szóló” túrái között van a Hárs-hegy kör két kilátóval, a Pilis-tető-kör, a Budai-hegység legmagasabb pontja, a Panorámakör a Vértes szegélyén, a Spartacus-vadászösvény és Hűvösvölgy – Rozália téglagyár is.

A kijárási korlátozások behatárolják a desztináció-választást is, az este 20 órára történő biztonságos haza érkezés és a kereskedelmi szálláshelyek kényszerű zárva tartása elsősorban a lakóhelyekhez közeli tájak, tájegységek meglátogatását teszik lehetővé.

(Borítókép:  Budapest panorámáját nézik az európai nemzeti parkok napja alkalmából rendezett orchideatúra résztvevői a budapesti Sas-hegyen 2020. május 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

index

Hirmagazin.eu