Igazi autós üldözés volt április 7-én Győrben: a sofőr azért menekült a hatóság elől, mert jogosítvány nélkül vezetett.
Április 7-én, 16 óra 4 perckor szerettek volna a járőrök megállítani egy autóst közúti ellenőrzés céljából Győrben, azonban a sofőr nem állt meg. Egészen Töltéstavig üldözték; menekülés közben többször kockázatos, szabálytalan manővereket hajtott végre, aminek az lett a vége, hogy egy útkereszteződésnél az árokba csúszott. Ekkor sem adta fel, utasaival a szántóföldön át próbált megszökni az ellenőrzés elől.
Kiderült, hogy azért menekült a rendőrök elől, mert korábban már eltiltották a vezetéstől. A sofőrt kihallgatása után szabálysértési őrizetbe vették, utasát viszont igazoltatást követően elengedték.
police, blikk