Furcsa egybeesések és különleges észlelések. Tiszaföldváron egy fiatal pár korábban azt állította, hogy végignézte, amint a szántóföldjükön leszáll egy szivárványszínekben pompázó űrhajó. Beszámolójukat látva a nő egyik barátja felkereste őket, mondván: ugyan ebben az időpontban ő egy hangfelvételt készített, de az a mondanivalója helyett valami egészen mást rögzített. Egy biztos, nem emberi beszédet…

Korábban a Borsnak adott interjút az a fiatal tiszaföldvári pár, Rita és Ferenc, akik azt állítják: már többször találkoztak űrlényekkel. Az egyik alkalommal a szemük láttára szállt le egy űrhajó a szántóföldjükre, míg egy másik alkalommal véletlenül közös képet is tudtak készíteni velük. Beszámolójuk után Rita egy ismerőse felkereste a párt és

 azt állította nekik, hogy abban az időpontban, amikor ők végig nézték a UFO leszállását, neki egy hátborzongató hangot sikerült rögzítenie.

A fiatal párról készült kép, amin állítólag egy űrlény is látszik Fotó: olvasói

Szántóföldre szállt le az UFO 

Rita és Ferenc lapunknak elmesélte, miszerint 2-3 évvel ezelőtt a saját szemükkel és egy távcső segítségével láttak leszállni egy űrhajtót a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei puszapói tanyájukon. Rita a házuk tetőterébe ment csillagokat nézni, de ekkor valami egészen mást vett észre. 

 Olyan volt, mintha egy csillag mozogna. Szóltam is a páromnak, hogy jöjjön megnézni. Néha megállt egy helyben, majd folytatta az ereszkedést. A szántóföld után van egy kis erdő, tőlünk olyan egy kilométerre. A fáknál ért földet ez a valami. Ilyen fénycsóvát is adott ki magából, nem tudom pontosan, ezt hogyan hívják. Egy sugarat adott ki magából. Nagyjából egy óra volt, mire leérkezett oda. A fák mögött állt. Piros, zöld, fehér, kék fényekkel világított. Szemmel is látható volt, de nekünk a csillagnézéshez 

van egy elég jó minőségű teleszkópunk is, azzal figyeltük az idegen tárgyat, amire így „ráközelítve” egyértelműen kiderült, hogy űrhajó.

A fiatal pár szerint az észlelés tavaly nyáron este tíz és éjfél között történhetett. 

A fák kicsit eltakarták, de egyértelműen látszott, hogy gömb, ami körbe forog. Erősen sugározta a fényeket magából 

– zárta.

Mutatjuk közelről is Fotó: olvasói

Ez biztosan nem emberi beszéd, de akkor mi? 

Ritáék interjúja után a nőt felkereste egy barátja, hogy mutatnia kell neki valamit. Egy hangfelvétel volt az, amit a nő a párjának készített, de amikor visszahallgatta kiderült, a hangja helyett valami egészen mást rögzített. 

Az egyik ismerősöm látta a cikket rólunk és azonnal megkeresett. Megkérdezte, hogy mikor volt pontosan az, amikor láttuk leszállni az UFO-t… Eléggé kiakadt, mert mondta, hogy pont ugyan akkor ő otthon volt, főzött. Készíteni akart közben a párjának egy hangfelvételt, amin beszél hozzá. Elküldés előtt visszahallgatta és kiderült, hogy valami érdekes zaj van a hangfelvételen

– fejtette ki Rita, aki szerint elképzelhető, hogy mikor idegen lényeg szálltak le, megzavarták az elektromos berendezéseinket, így a telefont is, szerint az is elképzelhető, hogy az ő hangjukat, frekvenciájukat vehette fel az ismerőse.

Videó

Szivárványszínű UFO az égen?

Ritának és barátainak korábban sikerült olyan képet készítenie, ami pontosan olyan fényekben tündöklő gömb volt, mint amit ők is láttak leszállni a szántóföldjükön. A fiatal nő szerdán (január 10.)  tartott hazafelé két barátjával, amikor az égre pillantva megláttak egy ismeretlen, szivárványszínekben pompázó idegen tárgyat, ami össze-vissza mozgott az égen. Szerinte űrlényekről van szó, amik rengetegszer látogatják meg a bolygónkat. 

Forrás

Hirmagazin.eu